2025.01.19. 15:24
Vadmacskákat is mentettek Somogyban
Egy év alatt több mint 2600 állatot mentett meg a fővárosi állatkert. Csak tavaly 127 faj 2606 egyedét mentették meg a szakemberek, köztük az a két vadmacska is segítségükkel került vissza a vadonba, akiket Kardosfán engedtek vissza a természetbe.
Tavaly 127 faj 2606 egyedét mentették meg a Fővárosi Állat- és Növénykert vadállatmentői. Az állatok legnagyobb része madár volt, de sok kisemlős, illetve néhány hüllő és kétéltű is akadt köztük – tájékoztatta Fővárosi Állat- és Növénykert vasárnap az MTI-t. De köztük volt az a két vadmacska is, akiket Kardosfán engedtek szabadon.

Forrás: Fővárosi Állat- és Növénykert
A madarak, hüllők, emlősök, kétéltűek között voltak fehér gólyák, rétisasok, sünök, pelék és hódok is. Emellett két mentett vadmacska is bekerült a fővárosi állatkertbe. Őket júniusban találták a Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság (DDNPI) szakemberei Somogy vármegyében, Szenna közelében. A kölykök felnevelését az állatkert vadállatmentéssel foglalkozó szakemberei fejezték be, és október közepén engedték el őket a Zselickisfalud melletti Kardosfán - írták.
Két vadmacska hazatért
A két vadmacskát még kölyökként fogták be Szenna határában június elején, azért kellett segíteni nekik, mert elkeveredtek az anyjuktól és még túl fiatalok voltak ahhoz, hogy egyedül is boldoguljanak a természetben. Az anyaállatot is próbálták megtalálni a szakemberek, de nem akadtak nyomára. Így a Fővárosi Állat- és Növénykert munkatársai az elmúlt hónapokban felkészítették őket a vadonbeli életre. A megtalálási helyüktől nem messze Zselickisfalud mellett, Kardosfánál, a Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatósággal együttműködve visszaengedték őket a zselici rengetegbe.

- Tavaly engedték szabadon Szerénkét is, őt Petesmalomba vitték a Budakeszi Vadaspark munkatársai, akik addig gondoskodtak róla.
A vadállatmentés éve
A tavalyi év az állatkerti vadállatmentés kezdetei óta minden idők második legmagasabb éves számát produkálta. Ennél több mentett állat csak 2021-ben került be az állatkertbe, akkor 120 faj 2624 egyedének segítettek a vadállatmentő központban. Az elmúlt tíz évben több mint 21 ezer mentett állatról gondoskodtak a szakemberek.
A Fővárosi Állat- és Növénykert kiterjedt természetvédelmi tevékenységének fontos része a vadállatmentés. Magyarországon honos, védett vagy fokozottan védett, természetvédelmi oltalom alatt álló állatfajok olyan egyedeinek mentésében vesznek részt, akik valamilyen ok miatt a természetben bajba kerültek, és szakszerű emberi segítség nélkül elpusztulnának.
A sérült, legyengült, elárvult, vagy más okok miatt segítségre szoruló állatokat a fővárosi állatkert vadállatmentő központjában rehabilitálják: meggyógyítják, felerősítik, vagy felnevelik őket. Cél az, hogy az állatok ismét emberi segítség nélkül boldoguljanak a természetben – áll a közleményben.