2025.01.19. 06:50
Nagy a baj, heti három és fél napos munkarendre tértek át a vágóhídon
Évtizedeken át hetente öt napot dolgoztak a hetesi vágóhíd munkatársai, a gazdasági gondok következtében tavaly négy napos munkarendre tértek át, ám újabb fordulat következett be: 2025-ben már csak három és fél napot dolgoznak az üzem dolgozói. Ma egy kínai cég képviselői keresték fel a somogyi vállalkozást, ahol kora délután már szinte mindenki befejezte a munkát.
– Nagy a baj, mert nem tudunk versenyképesen dolgozni – mondta csütörtökön a Sonline.hu-nak Juhász Pál, a hetes Kapos Ternero Kft. ügyvezetője. – Ennek több oka van, 2024-ben csaknem 28 százalékkal drágult meg a vágóállat, de az idén már újabb öt százalékos áremelkedés következett be. Nálunk ez évről évre meghatározó tétel. Ráadásul a velük kapcsolatban álló szállítmányozó cég 2025-től 9 százalékos emelést jelentett be, a társaság tavaly két részletben nagyjából 20 százalékkal növelte szolgáltatásának az árát. A vágóhíd ügyvezetője, Juhász Pál szerint 2025-ben változatlanul súlyos gondot jelent a drága villamos-energia, akárcsak a kötelező munkabéremelés. A nehézségek miatt döntöttek úgy, hogy áttérnek a 3,5 napos menetrendre: hétfőn, kedden, szerdán, illetve csütörtökön kora délutánig dolgoznak a hetesi cégnél.

Fotó: Lang Róbert
A belföldi piac halódik
– A belföldi piac halódik – hangsúlyozta az ügyvezető. Elképesztő, hogy milyen kis mennyiségű terméket rendelnek most a kereskedelmi cégek. Az egyik nagy áruházláncnak a Covid előtt még évente nagyjából 240 millió forint értékű árut szállítottunk, 2024-ben alig 140 millió forintért vásároltak tőlünk, míg 2025 első három hetében csupán 1,5 millió forintnyi élelmiszert értékesítettünk nekik. Sajnos, a versenyképességi hátrányunk miatt a külföldi piacról is kiszorulunk.

Fotó: Lang Róbert
Tovább küzdenek a vágóhídon
A szakember szerint ennek hátterében az áll, hogy a spanyol és az ír konkurrencia kilónként nagyjából 2,5 euróval olcsóbban szállít. A hetesi cég pillanatnyilag osztrák és horvát cégeknek ad el bárány, illetve birkahúst. Arra a felvetésre, miszerint mivel próbálkoznak a következő hónapokban, Juhász Pál kiemelte: tovább küzdenek. Tavaly beadtak egy pályázatot, s ha sikeresen szerepelnek a kiíráson, akkor később malac vágással bővíthetnék tevékenységüket. Elsősorban külpiaci - horvát, szerb, montenegrói - üzletekben gondolkodnak, ám addig is a napi nehézségekre igyekeznek minél hamarabb megoldást találni. Pillanatnyilag 22 embernek adnak munkát.
– Csütörtökön egy kínai cég két képviselőjével találkoztam – mondta Juhász Pál. – A termékeinkből akarnak importálni, a borjú és a bárányhús érdekli őket, örülnék, ha összejönne az üzlet.