Helyi közélet

2025.02.07. 13:54

Egyre többen töltik le ezt az új applikációt, nem véletlenül

Rendhagyó ötlettel, egy ingyenes mobilalkalmazással segítené a kiskorpádiak mindennapjait a helyi önkormányzat. Az applikációnak köszönhetően azonnal és bárhol értesülhetnek a faluban élők az őket érintő fontosabb információkról.

A kiskorpádi önkormányzat értesítést küld az alkalmazáson keresztül a telefonra, ha víz- vagy gázkimaradásra kell számítani a faluban, de a hulladékelszállítási naptár automatikus értesítése is érkezik majd a Kiskorpád elnevezésű mobilapplikációra. Emellett kiadványokat is le lehet tölteni, de hirdetőtábla, menetrend, egyházi közlemények, települési- és sporthírek is elérhetők rajta. 

applikáció
Egyre többen töltik le az applikációt
Fotó: Szabó Gabriella

– Azt tapasztaljuk, hogy a fiatalabb generációt a telefonon keresztül tudjuk a legkönnyebben elérni, de egyre több idősnek is van már okostelefonja a faluban. Haladni kell a korszerű technológiával, így jött az ötlet, hogy ezen a platformon is megpróbáljuk tájékoztatni a kiskorpádiakat – mondta Knoch János, a település polgármestere. – Az a célunk, hogy egy éven belül ezzel az applikációval elérjük Kiskorpád lakosságának a felét. Jelenleg valamivel több, mint nyolcszázan élnek a faluban. Januárban kezdtük bevezetni az alkalmazást, az egy teszthónap volt. Csak a napokban vált teljessé az applikáció. Eddig már csaknem százan le is töltötték – tette hozzá Kiskorpád polgármestere.

Népszerű az applikáció 

Az önkormányzat saját mobil alkalmazásának a célja, hogy ezen keresztül minél gyorsabban juttassa el a használókhoz a falu híreit. Az információk bárhonnan és bármikor azonnal elérhetők, könnyen kereshetők és visszakereshetők. 
– Felhasználóbarát, egyszerűen áttekinthető alkalmazást szerettünk volna. Az applikáció telepítésénél nincs szükség regisztrációra vagy bejelentkezésre – hangsúlyozta Kiskorpád polgármestere.  

Nyereményjátékot hirdettek

Nemcsak a fontosabb aktuális híreket, eseményeket osztják majd meg az alkalmazás segítségével, hanem a falu érdekes helyeit is megismertetik a felhasználókkal, hiszen az applikáció azoknak is segítséget nyújthat, akik csak átutazóban járnak Kiskorpádon. A tervek szerint a település vendéglátóhelyeit is térképen jelzik majd. – Annak érdekében, hogy népszerűsítsük az alkalmazást, a közeljövőben a letöltők között egy nyereményjátékot is hirdetünk – mesélte Knoch János, polgármester.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában