2025.02.11. 16:00
Felpörgeti a fiatalokat a Balansz, Tündérszép lány szerepel a klipjükben
Bálok és diszkók állandó fellépője a bolhási és somogyszobi formáció, a Balansz együttes. A nyugat-somogyi zenészek hét éve szórakoztatják főleg a fiatalokat. A Balansz együttes néhány nap múlva Nagyatádon lép majd fel.
Mindenféle zenei stílusban otthon van a Balansz együttes, a közönség azonban leginkább a mulatós slágereiket kedveli. A formáció két tagja Révész Milán és Bódis Tamás saját szerzeménnyel is megajándékozták már rajongóikat. Eddig öt slágerük született, most újabb kettő dalon dolgoznak.

Forrás: Facebook/Balansz együttes
– A mulatozásról szólnak a saját dalaink, és most készül pop stílusban egy nyári sláger is – mondta Révész Milán. – A dalszöveget megírom, ezután Budapesten egy nagyon jó zenei stúdióban megvalósítják az elképzeléseinket, és elkészül a zenei alap. Igyekszek folyamatosan új szövegeken dolgozni a civil életem mellett. Kamionsofőrként dolgozom, társam Tamás pedig egy kamionos cégénél logisztikai vezető – mondta Révész Milán.
A Balansz együttes leginkább Somogyban lép fel, alkalmanként viszont Zalában is csapnak egy-egy telt házas bulit. A nagyatádi Vulcan Clubban már többször szórakoztatták a vendégeket. Legközelebb február 15-én szombaton pörgetik majd fel a közönséget a szórakozóhelyen. A zenészek este 10 órakor kezdenek és egészen hajnali 4 óráig tartják fent a jó hangulatot. Az együttesnek szeptemberig tele van a fellépőnaptára és szinte egyetlen szabad hétvégéje sincsen.
Szívesen csatlakozik a jó ügyek mellé a Balansz együttes
Révész Milán arról is beszélt hírportálunknak gyakran jótékonykodnak is, főleg ha egy gyermek gyógyulásáról van szó. Ilyenkor a fellépői díjukról lemondanak, és felajánlják annak a családnak, akinek szüksége van a pénzre. A zenész hozzátette, a jövőben is szívesen vállalnak jótékonysági eseményt.
A formáció Hidd el című számához készült klipben ismerős lehet a főhős partnerét alakító lány. Egykori Tündérszép versenyzők, Csimszi-Szabó Nikoletta szerepel a videóban, mely még különlegesebbé tesz a balatoni vitorlázást.