2025.02.05. 19:50
Keveset szülnek a nők: sok a nyugdíjas, kevés a baba – ki marad itt a végén?
Éves átlagot tekintve 20 ezer fővel csökken a szülőképes nőknek a száma az országban. Ez eredményezi azt, hogy az utóbbi években kevesebb gyerek születik, és a Balaton is érintett régió. Somogyban 200-zal kevesebb gyerek született két év alatt, mint korábban.
Éves átlagot tekintve 20 ezer fővel csökken a szülőképes nőknek a száma az országban, ez eredményezi azt, hogy az utóbbi években kevesebb gyerek születik, és a Balaton is érintett régió.

A Balaton déli partján vegyes a kép
Nem jellemző a népességfogyás Balatonkeresztúr és Balatonmáriafürdő tekintetében, sőt a két csoportos óvodából hármast kellett kialakítani már az előző nevelési évben, és most a 2024/25-ös tanévben hosszú távra is így döntenek a képviselők, mert megnövekedett az óvodások száma. Egyre többen költöznek ugyanis Balatonkeresztúrra.
–A csok bevezetése után 2-3 év alatt több mint 200 -zal nőtt Balatonkeresztúr lakosságszáma, annak ellenére hogy a születések és a halálozások száma egyensúlyban voltak, sőt volt olyan év, hogy több gyermek született, mint ahányan elhunytak – felelte kérdésünkre Kovács József, Balatonkeresztúr polgármestere.
A település korösszetételében az idősek és a fiatalok aránya nem változott, de tendencia az, hogy az emberek tovább élnek, így megnőtt a 90 év felettiek száma a 10 évvel korábbi adatokhoz képest. A 63 év felettiek a település lakosságának egyharmadát teszik ki Balatonkeresztúron.
A közeli községekben is nő az idősek aránya, Balatonszentgyörgyön a 60 év felettiek a lakosság 36 százalékát teszik ki, válaszolta érdeklődésünkre Farkas László Nándor polgármesterre. A helyi gyermekintézmények azonban „csúcson járnak" vagyis teljes létszámmal üzemelnek. A balatonszentgyörgyi bölcsődébe 24-en járnak, a környező községekből is. Ez szerinte az jelenti, ha népességnövekedést szeretnének, akkor időszerű lenne a bővítése, tette hozzá a polgármester.
Somogyban 200-zal kevesebb gyerek született két év alatt
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2024 I-III. negyedévében 1625 gyermek született Somogyban. 2023-ban hasonló adatokat regisztráltak, ugyanerre az időszakra 1659-et, de a teljes évben 2218-an születtek. Viszont 2022-ben a I-III. negyedévben 1847 újszülött látta meg a napvilágot, és a teljes esztendőben 2435 volt a születések száma vármegyénkben.
Mennyi az annyi a KSH szerint
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közölte, hogy 2024 decemberében 6339 gyermek született és 11 773 ember halt meg hazánkban. Az előző év azonos időszakához képest a születések száma 4,1, a halálozásoké 7, a házasságkötéseké pedig 25 százalékkal csökkent.
Nagyságrendileg 280 ezer fővel kevesebb a szülőképes korú nőknek a száma, ami azt jelenti, hogy éves átlagos mértékben 20 ezer fővel csökken a szülőképes nőknek a száma. Ez azt is jelenti, hogy kevesebb szülőképes korú nő több gyermeket szül, állapították meg. A KSH felméréséből kiderül az is: vannak gócpontok, ahol kevesebb gyermek születik, ilyen területek közé tartozik, Budapest, a Balaton-régió, és Nyugat-Magyarország is.
Az idén 3750 milliárdot fordít a kormány családtámogatásra, ami 754 milliárddal több, mint az előző évben – hangsúlyozta Hankó Balázs, a kultúráért és az innovációért felelős miniszter. Az intézkedések közé tartozik a munkáshitel, lakhatási támogatás, babaváró program 35 év alattiaknak, és a gyermeknevelési támogatás.