Bántalmazók a durva szótól a nadrágszíj csatjáig

Ha a szívünkre tesszük a kezünket, valószínűleg igazság lenne az a tételmondat, hogy a ma felnőttként számon tartott generációk, azaz 18 évnél idősebbek hallották ezt a kijelentést valahol valamikor valakitől: „a gyerek úgy is elfelejti". vagy „a gyerek hamar kiheveri". Ha még mélyebbre merünk gondolni, akkor azt is előidézhetjük, általában valamilyen negatív dologgal kapcsolatban találkoztunk ezzel a  kézlegyintéssel felérő színtiszta hazugsággal. Lehetett pofon, családi veszekedés, egy durva, meg nem érdemelt, vagy éppen megérdemelt büntetés. A valóság ezzel szemben az, hogy nem felejtik. Mindent éreznek, mindent hallanak, és minden ugyanúgy a lelkükre rakódva nehezíti az életüket, ahogy a miénket is tették az efféle bántalmazások akár durva szavakat, akár a nadrágszíj csatját kaptuk.

Vélhetően egy teljesen mindennapos esetről számolt be lapunknak a minap egy édesanya, amikor elpanaszkodta, milyen mérhetetlenül megalázó módon bántak kisfiával csupán azért, mert hibázott, amikor kedvezményre jogosult kártyáját nem vitte magával és megpróbált buszra szállni. A jegyellenőrnek, akire az ügy volt bízva, valahogy éppen akkor nem sikerült emberségesebb arcot keresnie a megoldáshoz. Átlépve az emberségesség küszöbét, bírságolt, szóban és cselekedettel büntetett, megalázóan viselkedett. 
Vélhetően nem járunk messze a valóságtól, amikor feltételezzük, hogy a kisfiú később sem igazán akar majd buszra szállni a jövőben, kerüli a tömegközlekedést. Súlyos leckét kapott abból, milyen, amikor egy felnőtt visszaél a hatalmával, amikor a gyermeklét csodálatos, játékos, álom burkát szétrepeszti az önzés, a valóság, a felnőttek világa. Mindenképpen kár érte.