2025.02.18. 10:00
Felújítják a Balaton ikonikus hajóját, csodaszép lesz!
Nem csupán egy hajó, hanem a balatoni történelem ikonja. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy a komáromi hajógyárban épp felújítás alatt áll. Ehhez a Magyar Turisztikai Ügynökség alá tartozó Kisfaludy Program keretében 2024-ben 1,995 milliárd forint egyedi támogatást ítéltek oda a munkálatokat végző Beloiannisz Hajóért Alapítványnak. Megtudtunk néhány érdekességet a hajó múltjáról.
Sokan emlékeznek még a legendás Beloianniszra, amit egyébként egyszer átneveztek Balatonra, de aztán újra visszakapta régi nevét. Több mint fél évszázadon át szolgálta a Balaton utasforgalmát, és a flotta egyik legnagyobb személyszállító hajója volt. Deák István okleveles hajóskapitány elmondta, hogy ő és idősebb kollégái is örülnek, hogy felújítják, és újra visszakerülhet a Balatonra. Deák István segítségével felidézünk 6 olyan érdekességet, amit eddig nem tudtunk a Beloianniszról.

Fotó: Fortepan/Főfotó
1. Több hajót is terveztek a Balatonfüredi hajógyárban, de csak a Beloiannisz épült meg
A háború után a balatoni turizmus fellendülésével egyre több szakszervezeti és vállalati üdülő jött létre. A SZOT-üdülők és a vállalati üdültetés olyan tömegeket hozott a Balatonra, amelyet a korabeli hajóflotta már nem tudott kiszolgálni. A megoldás érdekében több hajót is terveztek a Balatonfüredi Hajógyárban, de végül csak a Beloiannisz épült meg 1952-ben. Nagy befogadóképessége miatt a Helka és a Kelén hajókkal szemben is kiemelkedett, hiszen azok csupán 250 személyesek voltak. Míg a Beloiannisz 600 utast szállított.
2. Nagy létszámú személyzet dolgozott a hajón
A hajón 14 fős személyzet teljesített szolgálatot: parancsnok, kormányos, hajóshadnagy, rádiós, fedélzetmester, négy matróz, gépüzemvezető, másodgépész, két gépkezelő és egy szakácsnő, aki a nagy létszámú csapat számára főzött. A személyzet számára kényelmes kabinok is rendelkezésre álltak.
3. Kultúrfelelősök szervezték a kirándulókat
A hajó különjárataira főként a SZOT-üdülők kultúrfelelősei szervezték a kirándulókat. Így például Siófokról az egyik legnépszerűbb utazási cél Badacsony volt, vagy a zánkai Gyerekváros tihanyi hajóútjai.
4. Egyedi kormányállás és kényelmes belső tér
A Beloiannisz kormányállása kezdetben a teljes hajószélességre kiterjedt, majd később az oldalfalait beljebb hozták. A főfedélzet elején található büfé kárpitozott bútoraival és tágas első és hátsó termeivel különösen kényelmes utazási élményt nyújtott.
5. Első parancsnoka a Dunáról érkezett a Balatonra szolgálni
A hajó első parancsnokát, Vígh József okleveles hajóskapitányt a Balatoni Hajózási Vállalat (Budapest) dunai részlegétől vezényelték a vállalat Siófoki Kirendeltségéhez az 1952-53-as évekre. A hajó első gépüzemvezetője a balatoni Bozóky Rezső lett. A nyári szezon után ősszel, szokás volt, hogy maguk a hajósok és családtagjaik a Beloiannisszal kirándultak például Badacsonyba.
6. Kultikus rendezvények helyszíne volt
A Beloiannisz nemcsak közlekedési eszköz volt, hanem egyben kulturális központ is. Jazzes-tek, komolyzenei koncertek és könnyűzenei események tették emlékezetessé tették az utazásokat. A magyar könnyűzenei élet legnagyobb alakjai is felléptek.
Amit eddig tudtunk róla
A Beloianniszt 2003-ban kivonták a forgalomból, és több alkalommal is felmerült a lehetősége, hogy szétdarabolják. Végül sikerült megmenteni, és 2014-ben a Sió-csatornán keresztül elszállították a Dunára. 2021-ben a Sopron vontató segítségével továbbították Neszmélyből a Komáromi Hajógyárba, ahol a teljes körű felújítás elkezdődött. A Beloiannisz Hajóért Alapítvány és a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) stratégiai megállapodásának köszönhetően a hajó – a tervek szerint – menetrendszerinti forgalomba áll majd. Felújításának mozzanatairól az alapítvány Facebook oldalán lehet olvasni.
A Beloiannisz összeforrt a Balaton történetével
- 1952-es megépítésétől kezdve több mint fél évszázadon át volt a Balaton legnagyobb személyszállító hajója, sokáig a flotta „zászlóshajójaként” tartották számon.
- 1969-ben stabilitásának javítása érdekében átalakították.
- Fő útvonala Siófok, Balatonfüred és Tihany között vezetett, de legendássá volt, mint sétahajó.
- A Beloiannisz egy korszak élő emléke, amely örökre összeforrt a Balaton történetével.