2025.02.13. 13:23
Városi pletyka csak, hogy megszűnik az első katolikus óvoda Kaposváron
Felröppent a hír, hogy megszűnik a város első, 1991-ben alapított katolikus óvodája. Igaz ez, vagy városi pletyka csupán, hogy bezár az 1991-ben alapított Szent Margit Katolikus Óvoda? – kérdeztük Balláné Léránt Katalint, a kaposvári Szent Család Katolikus Óvoda igazgatóját, akihez az intézmény tartozik.
– A csökkenő gyermeklétszám miatt kevesebb csoporttal működik az intézmény, azonban szó sincs bezárásról, a Szent Margit Katolikus Tagóvoda továbbra is várja felekezettől függetlenül az érdeklődő, a vallás iránt nyitott családokat – mondta Balláné Léránt Katalin igazgató. – Társadalmi szinten jelentkező probléma az óvodaköteles gyermekek létszámának csökkenése, közülük is egyre többen külföldön élnek, ott részesülnek intézményi nevelésben. Helyi szinten az óvoda életére, gyermeklétszámára pedig hatást gyakorol az, hogy közvetlen közelében 5 óvoda is található. A csökkenő gyermeklétszám egyébként nem csak a katolikus óvodákban jelentkező probléma, hiszen több önkormányzati fenntartású óvodában is szűntek meg csoportok. A Szent Margit katolikus óvoda iránt ma is folyamatos az érdeklődés; éppen azért, mert vannak szülők, akik a kisebb létszámú csoportokat előnyösebbnek tartják a magasabb létszámúakkal szemben.

A Kaposvári Egyházmegye fenntartásában működő óvodák összevonását egyébként gazdálkodási, tanügyigazgatási szempontok tették indokolttá. Ezeket a feladatokat 2024. szeptember 1. óta a központi óvoda látja el, ám a Szent Margit Katolikus Tagóvoda szakmai önállósága, szuverenitása a továbbiakban is megmaradt; megőrzi arculatát, egyediségét. Az óvoda Vöröskereszt Bázisintézmény, Biztonságos Óvoda, Madárbarát Óvoda, ezek a szakmai érdemek meghatározóak a munkában.
Az intézmények közötti együttműködés, a közös pedagógiai célok megvalósítása, valamint az egyház életét is meghatározó egység elősegítése érdekében közös programokat szerveznek a gyerekeknek. A katolikus zeneiskola bevonásával például hangversenyeken vesznek részt, együtt ünneplik a jeles napokat, együtt tartják az egészséghetet. A dolgozóknak szakmai és lelkiségi napokat szerveznek, a szülők is több programon részt vehetnek. Az intézmény működtetését segíti, hogy az óvodai szünetek alatt a két óvoda felváltva biztosítja az ügyeletet.
Aki járt már e két intézményben, érzékelhette: a csoportszobák jól felszereltek, a gyerekek légkondis helyiségekben töltik napjaikat, s fejlesztésükhöz minden biztosított. Játékok és mozgásfejlesztő eszközök tucatjai szolgálják a haladást, de az udvarokon is modern játszótéri eszközök várják őket, változatos mozgási lehetőségeket kínálva.
– A Szent Margit Óvoda három egymást követő alkalommal elnyerte a Zöld Óvoda címet, ebben az évben az Örökös Zöld Óvoda megszerzése a kitűzött cél, ezért a környezettudatos magatartás formálásához szükséges eszközök kialakítására, fejlesztésére fókuszálunk – tájékoztatott Bicskei Szilvia tagintézmény-igazgató. – Magaságyásaink vannak már, így most komposztálót készíttetünk, és hamarosan esővízgyűjtő tartályt, víztisztítót szerzünk be.
A néhány éve épült Szent Család Katolikus Óvodában, a központi óvodában idén is az udvari árnyékolás kerül majd középpontba, parkosítással, újabb fák ültetésével teszik még vonzóbbá az épület környezetét.
Eddig is gyakran szerveztek nyílt napokat, s különféle programokon a szülők evangelizálása is előtérbe került. Ebben az esztendőben milyen lelkiségi programok várnak a gyerekekre és a szüleikre? – kérdeztük a tagóvoda-igazgatót.
Havonta szervez nyílt napokat a katolikus óvoda
– A Szent Margit Óvodában novembertől havonta szervezünk nyílt napokat, a legutóbbi a közelmúltban volt. Legközelebb pedig március 10-én lesz lehetőség arra, hogy a szülők betekintést nyerjenek óvodánk életébe – mondta. – Lelkiségi programokat az év során folyamatosan szervezünk mindkét óvodában; a jeles napokat, az egyházi ünnepeket mindig a gyerekekkel és a szülőkkel közösen szervezzük. A Márton-nap, az advent, a karácsony, a keresztút, az apák és anyák napi köszöntők, a nagyszülők köszöntése lehetőséget teremtenek arra is, hogy a gyerekek mellett a szülők, a családok lelki töltekezését is segítsük.
S hogy miként vonhatók be a papok, diakónusok a lelki programokba? Balláné Léránt Katalin igazgató elmondta: A Szent Család Óvoda a székesegyházhoz tartozik, Varga Péter plébános szívén viseli az óvoda ünnepeit, gyerekmiséket, kis beszélgetéseket tart a gyerekek számára adventkor, vízkeresztkor, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén. A balázsáldást s a hamvazkodást is rendszeresen az óvodában tartja, és ettől az évtől már a szülők is csatlakozhatnak az alkalmakhoz. Év közben a gyerekek többször is ellátogatnak a székesegyházba szentmisére, hitéleti foglalkozásokra, ünnepekre.
Bicskei Szilviától megtudtuk: a Szent Margit Óvodában Rumszauer Miklós atya látja el a gyermekek, családok, dolgozók lelki vezetését. Az előbb említett ünnepek során ő látogat el az oviba. A szülők számára minden évben 2 lelkigyakorlatot tartanak; Rumszauer atya az adventi, Varga László püspök atya a nagyböjti időszakban. Miklós atya a Szent Margit-templomban örömmel fogadja a gyermekeket, szülőket egyaránt, ezzel is élővé teszi a kapcsolatot az óvoda és az egyházközség között. Rendszeresen szerveznek a szentmisék előtt vagy után kötetlen beszélgetéseket, adventi koszorút, Márton-napi lámpást készítenek, az ovisoknak rajzpályázatokon is van lehetőségük megmutatni tehetségüket.
– Köznevelési intézményként ugyanazok a feladataink, mint az önkormányzati fenntartású óvodáknak. Ezeken túl igyekszünk a hitéleti nevelést mindennapjainkba beépíteni – mondta. – A hitéleti szokások formálása mellett az elfogadás, a megbocsátás, az odafigyelés, az adakozás, a gondoskodás és a szeretet megélésére neveljük a ránk bízottakat. Fontos számunkra, hogy ebbe a folyamatba a családok is bekapcsolódhassanak, így ők is aktív részesei az intézményi életnek. A hitéleti tevékenységek során vallásos témákkal, bibliai történetekkel, erkölcsi értékekkel foglalkozunk, természetesen az óvodás korosztálynak megfelelő mélységben, a számukra megfelelő módszerekkel, eszközökkel. Ezek közül kiemelném a Kett-féle pedagógiai módszert, melynek alkalmazásában minden óvodapedagógusunk jártasságot szerzett.
Feleségnek hármat is…
- Az oviban is gyakori a humoros helyzet. Ballagás előtt az egyik nagycsoportos fiú ebéd közben megszólalt: én elveszlek mind a hármatokat feleségül! A felnőttek jót derültek ezen, de megkérdezték tőle, honnan jött ez az ötlet. Ó, nagyon egyszerű, Szilvi néni főz rám, Hajni néni takarít, Dóri nénivel meg megyek mindenfelé – érkezett a felelet.
- Egy másik szituációban pedig, amikor előre egyeztetett időpontban érkezett egy óvodapedagógus állásinterjúra, a bejáratnál elbizonytalanodva nézett körül, amikor az egyik munkatárs elé állt és azt mondta: Gyere nyugodtan! Én leszek a dajkád! Ettől a mondattól érezte, megérkezett és nem izgult a beszélgetéstől sem. Pár héttel később mesélte el, amikor már az intézményben dolgozott, hogy mennyire jólesett neki ez a bátorító mondat.
- A két óvodában 118 kisgyermeket 5 óvodai csoportban 10 óvodapedagógus, 5 dajka nevel. Az intézményekben hagyományos értékek közvetítése mellett tehetséggondozással is foglalkoznak; zeneovi, gyermektánc és kézműves műhelyekben biztosítanak lehetőséget a fejlesztő tevékenységekre.