2025.02.15. 11:30
Sokat bukhatsz ezen, ha nem figyelsz
Fontos határidő közeleg, legalább is ami az adózást illeti. Sokat bukhat az a kisvállalkozó, aki nem nyilatkozik időben.
Február 28.-a egy fontos határidő, legalább is azoknak a kisvállalkozóknak, akik továbbra is élni szeretnének az alanyi adómentesség jogával. Az alanyi áfamentesség összeghatára január 1-jétől 18 millió forintra emelkedett, sürget tehát az idő, hogy nyilatkozzunk.

Fotó: gymsmkik.hu
Sokan nem tudják, hogy a korábban kiállított számlakat is módosítani kell, s bizony ezt is fent nevezett határidőig be kell jelenteni a NAV felé. Egyes szakértők szerint az összeghatár a következő években még feljebb kúszhat, ugyanis 85 ezer euró lett az Unió által megengedett alanyi adómentes értékhatár.
Figyeljünk a dátumra, sokat bukhatunk kisvállalkozóként
2025. január elsejétől a korábbi 12 millió forintról 18 millió forintra emelkedett az alanyi adómentesség felső határa.
Iliásics Gergely, az Iliásics és Társa Egyenleg Kft. adótanácsadója szerkesztőségünk megkeresésére elmondta: azoknak a vállalkozásoknak, amelyeknek tavalyi és idei teljesítési dátummal kiállított számláinak nettó értéke nem haladja meg ezt az összeget, nem terheli forgalmi adó (áfa) az értékesítéseit. Ez vonatkozik termékekre és szolgáltatásokra is.
Hozzátette: fontos tudni azonban, hogy a lehetőség azonban
nem automatikus, mert nyilatkozniuk kell a vállalkozóknak, ha szeretnék, hogy rájuk is vonatkozzon az új értékhatárral kapcsolatos szabályozás.
Ezt február 28-ig lehet megtenni a NAV-nak megküldött nyilatkozattal.
Ezzel mindenki jól jár
Vevő és vállalkozó is jól jár az új szabályozással.
Az adótanácsadó hozzátette: azoknak a kisvállalkozásoknak jó az összeghatár módosítása, akik sokat értékesítenek magánszemélyként. Hatalmas lehetőség, hiszen így 50 %-os plusz keretet kapnak az áfa nélküli értékesítésre, így a nagyoknál kedvezőbb áron tudnak szolgáltatni.

Forrás: billingó
Lássunk egy példát:
Míg egy nagyobb bevételű vállalkozásnál pl. a magánszemély vevőnek ki kell fizetnie az áfát, egy olyan kisvállalkozásnál, amelyre érvényes a szabályozás, a magánszemélyek is olcsóbban (áfa nélküli áron) vásárolhatnak
ezt már Csongár Gábor, az Első Magyar Könyvelő és Pályázatíró Kft. tulajdonosa, okleveles forgalmiadó-szakértője nyilatkozta.
Mivel a szabályozás 2025. január elsejétől él, így fontos, hogy a
korábban kibocsájtott számlákat módosítaniuk kell azoknak, akik kérik, hogy rájuk is vonatkozzon.
Hogy is kell ezt megtenni?
- Újból ki kell állítani a számlákat, az alanyi mentes megjelöléssel.
- Ezt a választásától számított ésszerű határidőn belül, jellemzően nyolc napon belül kell elvégezni.
Akik pedig idén kezdik vállalkozásukat és megfelelnek az alanyi adómentesség szabályainak, időarányosan vehetik igénybe a lehetőséget.
A szabályozás vonatkozik az összes egyéni vállalkozóra, így nem csak a katás vállalkozók választhatják az alanyi adómentességet 18 millió forintos értékhatárig, hanem az átalányadózók, vállalkozói személyi jövedelemadó szerint adózó egyéni vállalkozók, valamint a társas vállalkozások is nyilatkozhatnak áfamentességükről, ha megfelelnek az ezzel kapcsolatos előírásoknak.

Külföldre is értékesíthetünk így
Jó hír, hogy nem csak az itthoni értékesítésre vonatkozik az új szabályozás.
Szintén január elsejétől lehetővé vált az uniós adómentesség is, ami azt jelenti, hogy azok a kisvállalkozások, amelyek olyan tagállamban értékesítenek, ahol hasonló alanyi adómentességi szabályok vannak, mint Magyarországon, itthonról külföldre 100 ezer euró összbevételi értékhatárig tudnak értékesíteni vagy szolgáltatást nyújtani alanyi adómentesen.
Iliásics Gergely elmondta: Dél-Somogyban jellemzően az elmúlt időkben sokan keresik fel az adótanácsadókat vállalkozásindítás kérdésével. Mondhatni, ez az új szabályozás is kedvet adhatott ahhoz, hogy az ember próbára tegye magát a szolgáltató szférában.