2025.02.06. 14:25
Szia uram, nullkilométeres Opel Astra 30 ezerért érdekel? Aranybánya a NAV oldala
Igazi aranybánya a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elektronikus árverési felülete, ahol egészen elképesztő összegekért lehet hozzájutni használati tárgyakhoz, eszközökhöz. Autóra már százezer forint alatt is lehet licitálni.
Akár 30 ezer forintért is hozzá lehet jutni az adatok alapján egy nulla kilométeres Opel Astrahoz a NAV árverési oldalán. Az 1998-ban gyártott autó becsült értéke 60 ezer forint, de ha valaki már a felét leteszi az asztalra viheti a kicsit megkopott kocsit. Jelenleg 62 járműre lehet licitálni az oldalon. A legdrágábban egy hét éves Lexusra, melynek a minimális leütési ára 8 és fél millió forint, a becsült értéke azonban pontosan a duplája. Aranyékszerekből is bőven van választék az oldalon. Görög mintás férfi nyakék 1 millió 375 ezer forintért, női levélmintás 1 millió 160 ezerért.

Fotó: NAV
A Somogyban elérhető tételek között is vannak érdekességek. Meglepő módon a Vatner Medical márkájú fém kórházi szekrényből található a legtöbb, majdnem ötven az árverési oldalon. A leírás szerint a szekrények többek között egy fiókos, illetve egy ajtós tárolórésszel is rendelkeznek, guruló lábakon mozdíthatóak. A bútorok fehér-kék színűek, gázteleszkóp segítségével emelhetőek az asztallapok. Az elárverezett tárgyakért a NAV jótállással nem tartozik, hívják fel a licitálók figyelmét. Az újszerű bontatlan csomagolásban kínált 200 ezer forintra becsült szekrényért legalább 100 ezer forintot kérnek el és egyszerre hármat árvereznek el.
A somogyi licit legdrágább tétele egy ipari gép
Egy igazán különleges, kerekeken guruló mobil csarnokgyártó gépsorra is lehet majd hamarosan licitálni. A Sérsekszőlősön elérhető egyedi gyártmányú, Csehországban összeszerelt mozdítható ipari gépért legalább 60 millió forintot remél az adóhatóság. A mobil gépsor becsült értéke azonban 120 millió forint. Aki ilyen gyártóeszközt szeretne beszerezni, annak még egy kicsit várnia kell. Az eszközre február 24-e, reggel 8 órától lehet licitálni. Néhány autó is szerepel a NAV somogyi árverési listáján. Egy 2013-as Peugeot Partnert és egy Mitsubishi L200-as járművet is a piaci ár alatt kínál a hatóság. Az olasz gyártmányú autó szerelmesei pedig akár 130 ezer forintért is megkaparinthatnak egy 26 éves Alfa Romeo 156-ost.