MATE

2025.02.01. 14:01

Az épületekbe és a képzési kínálatba is beleshettek a leendő hallgatók

A felvételi jelentkezési határidő lejárta előtt az utolsó, negyedik nyílt napját szervezte meg a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Kaposvári Campusa szombaton. A nyílt napon bemutatták mind az öt képzési területet. Az érdeklődők agrár-, gazdaság-, nevelés- és műszaki tudomány, valamint művészeti területre jelentkezhetnek.

Vörös Péter a MATE Kaposvári Campusának főigazgatója a nyílt napon kiemelte, az öt képzési területen nyújtott széleskörű kínálat mellett egy olyan egyedülálló modellt dolgoztak ki, ahol szoros együttműködésben dolgoznak a kaposvári önkormányzattal és a helyi cégekkel. – Fontos, hogy olyan képzéseket kínáljunk, mely a helyi munkaerőpiaci igényeknek megfelel – hangsúlyozta a főigazgató. – Folyamatosan felülvizsgáljuk és megújítjuk a képzéseinket, mindig a kor körülményeinek megfelelően. Ezért is indítottunk el korábban a gépészmérnök és az élelmiszermérnök képzést. Idén is bővítettük a kínálatot, reagálva a helyi piaci igényekre. A leendő hallgatók mechatronika mérnök képzésre is jelentkezhetnek – tette hozzá Vörös Péter.
 

Nyílt nap, mate
Nyílt napot tartottak a kaposvári campuson Fotó: Muzslay Péter

A főigazgató a nyílt napon arról is beszélt, a tradicionális képzések, mint a neveléstudományi is fontos az egyetemnek. Az elmúlt években többszörösére tudták emelni a hallgatói létszámot. A MATE intézményein belül Kaposváron van az állattenyésztési tudományok „fellegvára”. Egyedülálló gyakorlati infrastruktúrával rendelkeznek. 
Lukács Aurél István, a MATE műszaki intézetének egyetemi docense hírportálunknak elmondta, a campus vizit keretében az érdeklődőknek megmutatták az oktatási épületeket, a kollégiumot, valamint az elmúlt években jelentősen bővült hallgatói szolgáltatási portfóliót. Ilyenek a sportlétesítmények, valamint az éttermet is.

A neveléstudományi terület népszerű volt a nyílt napon

Rohrer Zorka az óvónői képzés iránt érdeklődött a nyílt napon. Kérdésünkre elmondta, mindenképpen Kaposváron szeretne továbbtanulni. Noé Flóra tanítói szakon képzeli el a jövőjét. A kaposvári gyakorló-iskola végzőse elmondta, az általános iskolában nem kapott olyan szeretetet és oktatást, mint amire szüksége lett volna, ezért szeretne sokkal jobban törődni a gyerekekkel. Egy harmadik érdeklődő, Ferenczi Petra is a neveléstudományi területen szeretne továbbtanulni. Érdeklődésünkre elmondta, a szíve az óvodapedagógia felé húzza, mert édesanyja is óvónő volt korábban. Hozzátette, Kaposvár mellett Budapesten és Pécsen is szívesen tanulna. A felvételire február 15-ig lehet jelentkezni.   

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában