2025.02.08. 09:20
Vitéz László ma is lepofozhatna minden ördögöt
A vásári bábjáték legismertebb magyarországi képviselőjére, Vitéz László figurájának átörökítőjére és éltetőjére egyszemélyes előadással, és azt követő kerekasztal-beszélgetéssel emlékeztek a BábSzínTérben.
– 100 éves lenne idén Kemény Henrik Kossuth-díjas bábművész, a háromgenerációs Korngut-Kemény bábjátékos család harmadik, legfiatalabb tagja, aki kilencévesen, 1934-ben húzott először kesztyűbábot a kezére, és még ugyanebben az évben megfaragta első Vitéz László bábfiguráját – mondta el Pályi János bábművész, a kaposvári BábSzínTér vezetője.
– A ma Vitéz László játékot játszó több mint egy tucat bábos az ő emlékének és az általa használt stíluselemeknek, színházi eszközöknek mély tisztelettel adózva, azokat részben megtartva, a figurát a maguk képére formálva, az idők változására érzékenyen reagálva viszi tovább a tradíciót.

Vitéz László ma is lepofozhatna minden ördögöt
Az emlékezés estéjén Nizsai Dániel, a Kolibri Színház bábjátékosa felnőtteknek szóló darabjában mutatta be Kemény Henrik rendkívül gazdag életének legfontosabb állomásait. Többek közt arra is fény derült, hogy a család színházteremtő tevékenysége 1897-ben kezdődött, amikor a nagypapa, Korngut Salamon a cirkuszi mutatványosságához először kapott a Belügyminisztériumtól működési engedélyt. Ekkor született meg a bábjáték alapjainak, a Kemény Bábszínház létrehozásának ötlete.
– A Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasaként három éven keresztül készültem az előadásra, kutattam Kemény Henrik munkásságát, írtam a szövegkönyvet Deres Péter dramaturg segítségével. A díszletet is magam készítettem, ami ugyanazt a hangulatot idézi meg, amelyben ő élt – mondta.

Tragikus sorsú bábos
Annak ellenére, hogy bejárta a világot, tragikus sorsot kellett megélnie. Dolgozott tévéműsorokon is, nevéhez fűződik Vitéz László mellett a Zsebtévé Hakapeszi Makija is, de ő mozgatta Süsü figuráját is. A Kolibri Színház alapító tagja is volt, de az utolsó pillanatig a vásári bábjátéknak élt. 2005-ben Kossuth-díjjal, 2008-ban Príma Primissima díjjal tüntették ki. 2011-ben a népligeti bábjátékos bódéja leégett, majd pár hónapra rá hunyt el.
Labirintus a lakásban
Nizsai Dániel, a Kolibri Színház bábjátékosa arról is beszélt a kaposvári kerekasztal-beszélgetésen, hogy Kemény Henrik lakásában szinte a plafonig tornyosultak a dobozok, amelyekben mindenféle bábos eszközöket, kellékeket gyűjtött, így dobozhalomból álló labirintusrendszerré téve a lakást.
Pályi János pedig arról beszélt, hogy Kemény Henriket a mai napig világszerte emlegeti a hazai bábosok közössége.