Helyi közélet

2025.02.11. 16:42

Fonyódon nyaralt Izrael nemzeti hőse – érdekes dolgokra bukkantak

Varga István fonyódi helytörténész évtizedek óta kutatja a település múltját. Az új, még kiadás előtt álló kötete a Zsidók Fonyódon címet viseli, és olyan témákat is feldolgoz, amelyeket legújabb kutatásai során tárt fel.

A Zsidók Fonyódon című könyv fejezetei érdekes betekintést nyújtanak majd a XIX. századi Fonyód életébe. – Kevesen tudják, hogy az 1840-es években egy halászattal foglalkozó zsidó család bérelte ki a Balaton fonyódi szakaszát, sőt, a Balatoni Halászati Részvénytársaság megalapítása előtt a tó kétharmadát is ők halászták. A Rosenberger Mihály által alapított családi vállalkozás komoly szerepet játszott a fonyódi gazdaságban. Badacsony felé hajójáratot indítottak az 1880-as évek végén. Szállodát építettek és üzemeltettek – ismertette Varga István.

Zsidók Fonyódon, illusztráció, Fonyód móló 1913, Fortepan
Zsidók Fonyódon címmel jelenik meg az új helytörténeti könyv
Forrás: Fortepan/Adományozó: Péchy László

Szenes Hanna is Fonyódon nyaralt

Mint mondta, a Sonnenschein család például kereskedéssel, hentesüzlettel foglalkozott, sőt képeslapokat adtak ki. A nyaralókultúra fellendülése után pedig egyre többen vásároltak villát Bélatelepen és Sándortelepen. Zsidó művészek, festők, színházigazgatók is nyaraltak Fonyódon, erről is szó lesz az új könyvben. – Szenes Hanna, Izrael nemzeti hőse, akit a nyilasok Budapesten kivégeztek, az 1930-as években ugyancsak Fonyódon nyaralt – mondta a helytörténész.

Feltárja a holokausztot is

A könyv külön fejezete szól majd a holokauszthoz köthető fonyódi eseményekről. Kiderül, hogyan, milyen körülmények között  deportálták őket. 1944-ben 25 zsidó lakost írtak össze, az elhurcolás után közülük sokan nem tértek vissza, különösen a Sonnenschein család szenvedett nagy veszteséget. – Az egyik utolsó túlélő, akivel beszéltem, már nincs közöttünk, de a visszaemlékezései helyet kaptak a könyvben – mesélte Varga István.

Nyáron jelenik meg a Zsidók Fonyódon

A helytörténész 20 évvel ezelőtt már foglalkozott a témával, de azóta olyan sok kutatási eredmény jött elő, hogy érdemes volt az új könyv kiadásán dolgozni. A Nemzeti Kulturális Alap támogatásán felül a szerző további támogatókat keres. A tervek szerint a Zsidók Fonyódon című mű nyáron jelenik meg, amely tovább gazdagítja a Balaton-part történelmét feldolgozó munkákat.


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában