Kilátások(k)

Térj be hozzánk, mert különben meghalunk! Te szomjan, mi éhen. E jópofa szöveg a kaposvári sétálóutca egyik italboltjának bejáratánál olvasható. Ott, ahol jólesik kiülni a langymelegben s kvaterkázni egy gőzölgő fekete mellett. Akár az árakról, amelyek sok területen – piacon, multinál, szolgáltatóiparban – az ég felé tartanak. Persze ma is igaz: van, akinek semmi sem drága, másnak meg az alacsonyabb ár is túl magas. Légyen szó karóráról, ruházati cikkről vagy éppen vendéglátóhelyen tartott családi étkezésről. 

Az árak láttán inkább "belakva" érkeznek a fesztiválra

Feleségemmel olykor betértünk egy-egy ünnepi ebédre kedvenc éttermünkbe, ám az utóbbi időszakban megritkultak látogatásaink. Aperitif nélkül, csészényi levessel, egy főfogással, desszerttel, kávéval, egy pohár jóféle borral a végösszeg meghaladta a húszezret. 
Mesélték: a fonyódi kolbászfesztiválra egyesek már „belakva” érkeztek, mert étel-ital együtt igencsak megdobta volna kiadásaikat. Sokan értetlenül szemlélik: a „féken tartott” infláció ellenére miért lesz egyre drágább a hús, a tej, a tejföl, a tojás, a zöldség, a virág. Meg minden… 
Az is érthetetlen, hogy Ausztriában, ahol a magyar átlagbérekhez képest más nagyságrendűek a fizetések, hogy lehet egy ezressel olcsóbb sokak kedvenc mogyorókrémje, mint idehaza. Az átlagember számára mindez talány, a mélyszegénységben élők körében még inkább. Merthogy vannak, akik máról holnapra élnek. Az egyik, vármegyeszékhely közeli faluban például a férj közmunkára vár, ágakat gyűjt az erdőben, hogy otthon fűteni tudjon. Feleségének kaposvári a gyámja, aki járandóságát kezeli, s időközönként találkoznia kell vele. Most kért pénzt ismerősétől buszjegyre. Kilátásairól nem akart beszélni.