2025.03.28. 10:34
Aranybetűkkel írták be nevüket a város nagykönyvébe

- Szív és lélek nélkül üres lenne a városunk, de szerencsére jócskán vannak közöttünk olyanok, akik szívüket-lelküket beleadva sokat tettek Marcali fejlődéséért. A munkájuk eredménye pedig az élet minden területén jól látható - mondta Bereck Balázs Marcali polgármestere a művelődési házban csütörtökön megtartott ünnepélyes képviselőtestületi ülésen, amikor is egyetlen napirendi pontként a 2025-ös év városi kitüntetéseit ítélték oda. A rendezvényt az idén harmincéves Calypso Kórus színvonalas előadása nyitotta meg, majd sor került az elismerések átadására. A településért végzett kiemelkedő tevékenységért Marcali városért kitüntetést Stamler Edit és Kőrösi András, Marcali város alkotói díját Harkányi János, míg Marcali vállalkozása díját Hosszú József és Szabó Attila vehette át a polgármestertől. Az elismerések mellé értékes ajándék is járt, a kitüntettettek neve pedig felkerült a művelődési ház főbejáratán elhelyezett tablóra is.
