2025.03.17. 11:45
Brutális halpusztulás: Ezrével bukkannak felszínre döglött süllők a Balatonban
Négy nap alatt több mint ezer elpusztult halat szedtek ki a Balatonból az aligai kikötőnél a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. szakemberei. A döglött süllők a melegedő időjárás miatt pusztultak el.
Március 11-én érkezett a jelzés a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.-hez, hogy az aligai kikötő belső oldalán döglött süllők jelentek meg. 4 nap alatt több mint ezer példány (5 mázsa) elpusztult halat szedtek ki a vízből. A szakemberek további tetemek felbukkanására számítanak – tájékoztatott közösségi oldalán a balatoni halgazdálkodási cég.

Forrás: Facebook/Balatoni Hal
Fonyódon és Balatonbogláron már februárban megjelentek a vízen a döglött süllők. Bogláron kapitális méretű süllő is elpusztult. – A három helyszínben közös, hogy kizárólag a kikötők belső oldalán történt elhullás. Az itt telelő küsz- és keszegállományra jött be táplálkozási céllal a ragadozóhal, és sajnos pórul járt – mondta Nagy Gábor, a Balatoni Halgazdálkodási Zrt. horgászati ágazatvezetője, aki a cég közösségi oldalán lévő videóban azt is elmondja, hogy hasonló halpusztulás korábban is előfordult.
A két legsúlyosabb ilyen halpusztulás 2018-ban Bogláron és 2022-ben Fonyódon történt.
Az oxigénhiány okozta, hogy döglött süllők jelentek meg
A tájékoztatás szerint több alkalommal is kialakult oxigénhiányos állapot egyes balatoni kikötőkben amiatt, hogy a kárókatonák elől menekülő halak túlzottan összezsúfolódtak. Ez vezetett a jelentős mennyiségű hal elpusztulásához. – Mivel a kárókatonák a nyílt vízen folyamatosan terelik, zaklatják az összeállt halcsapatokat, ezért a szokásosnál jóval nagyobb mennyiségben állnak be a kikötőmedencékbe a keszegek. Ha egy ilyen zsúfolt kikötőmedencébe beszáll egy több száz, vagy ezer madárból álló csapat, és elkezdik egyre jobban beszorítani őket a kikötőbe, a nyugalomban telelő halcsapat egyre jobban besűrűsödik. Már ekkor is nő a halak oxigénfogyasztása, ilyenkor szabályosan burványlik a víz a nagy mennyiségű keszeg felett. Ez a helyzet erős stresszt okoz a halnak, amely fokozza az oxigénfogyasztását, és így saját magának okozhat oxigénhiányt – magyarázta Nagy Gábor.
A halak ilyenkor "szédülten kóvályognak", a víz felszínén, oldalt fekve lebegnek. Jobb esetben magukhoz térhetnek, ha csökken a kárókatonák nyomása, ám rossz esetben elpusztulnak.
Mivel a süllőnek nagyobb az oxigénigénye a többi halnál, előbb sínyli meg ezt a folyamatot.
Régen az oxigénhiány ismeretlen fogalom volt a Balatonnál. A fentebb említett első, súlyos pusztulások óta a fonyódi és a boglári kikötőkben figyelőszolgálatot szervezett a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt., és a halőrök rendre felzavarták a kikötőkbe beszálló madarakat.
A horgászok segítségét kérték
A horgászoktól a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. azt kérte, hogy ha a videóban bemutatott jeleket észlelnek a kikötőkben, értesítsék a halőröket, hogy ne következzenek be ilyen óriási károk.