2025.03.19. 18:02
Ezeket a diákokat nem lehet átverni, laborba vitték a párizsit
Szakmai versenyt rendeztek a Kinizsi iskolában. A négy feladatból álló gyakorlati versenyen még párizsit is vizsgáltak a diákellenőrök.

Ifjú ellenőrök a pályán.
A kiemelkedő írásbeli teljesítményt követően most gyakorlati tudásukról is tanúbizonyságot tehettek az élelmiszer ellenőrzési technikusok. Kaposváron rendezték az országos versenyt, ahol közel egy tucatnyi diák versenyzett a legjobbnak járó címért.

Fotó: Lang Róbert
Sátoraljaújhelyről és Békéscsabáról is érkeztek versenyzők az Élelmiszer Ellenőrzési Technikus Tanulmányi Verseny Országos döntőjébe, aminek ezúttal a kaposvári Kinizsi Pál Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola adott otthont. Kettő órakor kezdték a diákok a labor munkát, ami négy feladatból állt, ez volt legnehezebb része a versenynek.
Ellenőr tanoncok mutatták meg ki a legjobb
Nagy István Rudolf, a versenybizottság elnöke elmondta: a gyakorlati verseny minden egyes laborvizsgálata úgy zajlik, ahogy azt élesben a már végzett ellenőrzik is teszik. A vizsgált anyagok elemzése után azt értékelik a versenyzők, amit dokumentálnak is, majd leadják a bizottság ítészeinek. Ezekre kapnak aztán pontokat, melyet visznek tovább a következő fordulóba, amit csütörtökön rendeznek meg. Az országos döntőbe egy jó írásbeli eredmény kell, csak az ott legtöbb pontot elért diákok juthatnak be a döntőbe. Az arra való felkészülés nagyban önálló felkészülést igényel, hiszen ott valóban a lexikális tudásra van szükség.

Fotó: Lang Róbert
Párizsit is vizsgáltak a versenyzők
Nagy Rudolf István szerint a lehető leghétköznapibb dolgokat vizsgálták a gyakorlati verseny során a diákok. Egyrészt azért, mert azok nem veszélyes anyagok, hiszen ez is egy fontos kritérium a verseny lebonyolítása során. Másrészt pedig azokat a legegyszerűbb és gyorsabb vizsgálni egy ilyen megmérettetés során.

Fotó: Lang Róbert
- Párizsi szárazanyagtartalmának vizsgálata: munkaigényes feladat volt, mivel elég sokáig kell száradnia a mintának ahhoz, hogy megfelelő módon lehessen őket elemezni.
- Élesztőminősítés: melynek során számolni kell az élő és elhalt élesztősejteknek az arányát mikroszkóp alatt.
- Nitrit tartalmak meghatározása: jól és látványosan mérhető komponens, ezért kedvelik a versenyzők. Ezen a versenyen egy húspáclé nitrit tartalmát kellett vizsgálni.
- Klorid, tehát sótartalom meghatározás: az egyik legrégebbi vizsgálati eljárás, de még ma is ugyanúgy végzik, mint 300 évvel ezelőtt.
A versenyzők számára külön ösztönző erő lehet, ha a verseny során az összeredményük a 71 százalékot eléri, nem kell szakmai tárgyból vizsgázniuk. Így tehát nem kisebb a tét, mint egy nagy vizsga kiváltása egy kiváló országos döntő eredményével.
Holnap már egy portfólió bemutatásával folytatódik a verseny, itt már mindenki a saját előadásmódjában és előadási anyagával győzheti meg a zsűrit szakmai tudásáról és felkészültségéről.