Kormányzati tervek

2025.03.28. 12:30

Identitásvédelmi intézkedések: így védenék meg a tömeges beköltözéstől a balatoni településeket

A kormány új törvénytervezete újabb eszközöket adna az önkormányzatok kezébe, hogy megvédhessék a leginkább veszélyeztetett településeket a tömeges beköltözéstől és az ingatlanspekulációtól. A cél, különösen a Balatonnál, egyértelmű: megvédeni azokat a településeket, ahol veszélybe került a hagyományos közösségi szerkezet és az élhető környezet.

Egyre több magyar település próbálja megvédeni közösségi arculatát a növekvő beköltözési nyomással szemben. Balatonfenyvesen például örömre adhat okot, hogy a település vonzóvá vált a befektetők és a nyaralni vágyók körében, de mindez komoly kihívást is jelent a helyi lakosság számára. Farkas Tamás, Balatonfenyves polgármestere egy korábban adott interjújában elmondta, hogy az ingatlanárak emelkedése hosszú távon korlátozhatja a fiatalok helyben maradását.
– Egyik oldalról természetesen jó, hiszen ez azt jelenti, hogy vonzó hely Balatonfenyves, másik oldalról viszont ez bekorlátozza a helyi fiatalok lehetőségeit. 50 millió forintnál kevesebbért már szinte lehetetlen telket venni, és ha egy család még egy házat is szeretne építeni, az további százmilliós nagyságrend – fogalmazott. A városvezetés célja, hogy olyan építési telkeket alakítsanak ki, amelyek elérhetőbbek a helyiek számára. Emellett fontos szempont, hogy Balatonfenyves megőrizze családias, nyugodt jellegét. – Nem akarunk egy olyan településsé válni, amely csak a leggazdagabbakat szolgálja ki – mondta a polgármester, hozzátéve: olyan fejlesztésekre törekednek, amelyek az itt élőket és az ide látogatókat egyaránt szolgálják.

Megvédeni a balatoni települések arculatát, lakópark, ingatlanpiac, Siófok, Aranypart
Megvédeni a balatoni településeket – készül az identitásvédelmi törvény
Fotó: Krausz Andrea

A helyi gondok országos szinten is egyre több figyelmet kapnak. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének ülésén jelentette be, hogy a kormány olyan törvénycsomagot készít elő, amely segítheti azokat az önkormányzatokat, amelyek identitásuk és közösségi szerkezetük védelmében korlátozni kívánják az ingatlanszerzést. 

Megvédeni a frekventált településeket

– Vannak települések, amelyek úgy érzik, bajban vannak, mert a nagy számban beköltözők elsöprik a falu- vagy városképet, a település hagyományos szerkezetét – fogalmazott Navracsics Tibor.

A készülő intézkedéscsomag nem arról szól, hogy bezárkóznának ezek a közösségek – tette hozzá –, hanem arról, hogy ha egy település már nem bírja az infrastruktúrával, vagy meg akarja őrizni kulturális és társadalmi karakterét, akkor legyen joga szabályozni, kik és hogyan telepedhetnek le a területén.

A miniszter elmondta, hogy jelenleg öt olyan opciót találtak, amelyekkel a települések élhetnének, ha az önkormányzatuk szükségesnek látja a használatukat. Navracsics szerint ilyen, hogy 

  • korlátozhatnák az ingatlan adásvételét a nem helyben élők számára, 
  • kiterjeszthetnék az elővásárlási jogot,
  • feltételekhez köthetik az ingatlanvásárlást 
  • és a lakcímbejelentést, 
  • vagy ha helyi adózási kötelezettségeket állapítanak meg.

Mentességet is adnának

Navracsics Tibor azt mondta, hogy mind az öt esetben léteznek úgynevezett mentességi esetek, azaz olyan okok, amikor nem zárható ki valaki az ingatlanszerzésből. Hozzátette, ilyen például, ha valaki az adott településen született, ott nevelkedett és később elköltözött, de szeretne visszaköltözni, vagy olyan állami közszolgáltatást lát el, amelyből adódóan az adott településen szeretne letelepedni: ha rendőr, orvos, katona, tanár, vagy a közigazgatás más területén dolgozik. 

A miniszter szerint ezek az eszközök kifejezetten azoknak a településeknek nyújthatnak védelmet, ahol a népességnövekedés már nyomást gyakorol a helyi közösségre. Ide tartozik a Balaton térsége, a budapesti agglomeráció, a Velencei-tó környéke és néhány nagyváros peremterülete is. – A cél nem az, hogy kizárjanak bárkit, hanem hogy ésszerű és igazságos módon szabályozzák a települések jövőjét – hangsúlyozta Navracsics Tibor.

Az új törvényi lehetőségekről a kormány a közeljövőben dönthet, a végrehajtás pedig az érintett önkormányzatok hatáskörében maradna. Így a helyi vezetés dönthet arról, hogy él-e az új eszközökkel, vagy továbbra is a jelenlegi nyitott rendszerben működik.
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában