2025.03.11. 08:00
Manó-műhely Eszti alkotásaival teszi szebbé a gyerekek életét
Egy szép üzenettel, akár az iskolás évek is lehetnek szebbek. Manóműhely Esztije írásaival és alkotásaival teszi szebbé a gyerekek életét.

Ha azt mondjuk Manó-műhely Táblagyár, sok barcsi és környékbeli ember arcára csalhatunk mosolyt, hiszen ovis, iskolás, jegyespár és még judoka is találkozott már az onnan származó alkotásokkal. Verőczi Eszter gyermeke születése óta ontja ki magából rajzait és tábláit, Barcs több intézményében is látható két keze munkája.

Fotó: Verőczi Eszter
A Manóműhely alkotója már gyerekkora óta imád rajzolni és mindig valami új munkán töri a fejét. Barcs több oktatási intézményében is ott hagyta már keze nyomát, de sok házaspár köszönheti neki a nagy nap dekorációjának jelentős részét.
A Manó-műhely alkotója megszépíti az intézmények falait
Verőczi Eszter gyermeke, Samu születése előtt sokáig irodán dolgozott. Megvallja őszintén, sose volt neki való, nem igazán szerette csinálni. Mikor várandósan volt egy kis ideje, elkezdett már kis apró babatáblák gyártásán gondolkodni.
Névtáblák, mesefigurás táblák, s minden olyan dekorációs eszköz, ami egy kis gyermek születéséhez és életéhez kapcsolódik.
Miután Samu megszületett, el kezdett foglalkozni a kalligráfiával, ami nagyon sok gyakorlással járt a kezdetekben. Több tucat füzetet írt tele annak érdekében, hogy tökéletessé fejlessze munkáját.
Így egyre több esküvői dekorációhoz köthető megrendelést tudott vállalni, ültető kártyáktól kezdve, az esemény helyszínét megjelölő táblán keresztül a fotóháttérig szinte mindent el tudott készíteni.
Sok intézmény szépült meg Eszti felajánlásának köszönhetően
Eközben pedig többször is ecsetet ragadott, és színesítette meg az egyik barcsi óvoda falait alkotásaival. Szinte minden egyes csoport falára készült valami aranyos kis állat, vagy valami kedvenc mesebeli szereplő.
Eszti persze nem csak fest, különböző figurákat is elkészít, melyhez különböző anyagokat használ. A már fent említett óvoda lakóit rendszeresen meglepte ünnepek idején egy-egy szívmelengető munkájával. Húsvétkor nyuszik, télvíz idején télapó került az ovi kapujára.

Fotó: Verőczi Eszter
Szintén felajánlásként készítette el a barcsi Hidasi Ervin Judoterem falán található a sportághoz köthető rajzokat, amivel még otthonosabbá és hitelesebbé tette a judokák edzőtermét.
Sokaknak tetszett meg Eszti munkája, így már több intézményben is kapott ezek után megbízást. A barcsi Deák Ferenc Sportiskolai Általános Iskola lépcsőire például motivációs üzeneteket festett elsőként, majd egy kis idővel később már a világtérképet is felvázolta az intézmény egy csupasz falára.

Fotó: Verőczi Eszter
Esztit kisfia is rendkívüli módon támogatja, a legtöbb dicséretet mindig tőle kapja. Samu most már egyre többször dolgozik anyával, szívesen segít egy-egy alkotás elkészítésénél.

Fotó: Verőczi Eszter
A kezdetekben Eszti tábláit egy asztalos készítette, de sajnos nagyon rövid időn belül magára maradt, így meg kellett tanulnia a tábla gyártásával kapcsolatos munkákat is. Minden gépet, amire szüksége lehetett megvásárolt, mint például az asztali körfűrészt is, amit ma már tök egyedül, profi módon használ megrendeléseinek elkészítésénél.
Először ugyan kicsit félt tőle, de mar már nincs olyan eszköz, amivel ne tudna megbirkózni, vagy ami miatt meghátrálna. Samut, kisfiát is arra igyekszik tanítani, hogy ”mindent meg tudunk csinálni, amit meg is akarunk. ”