Helyi közélet

2025.03.15. 10:00

Érdekes színfoltok a balatoni sportélet száz esztendejéből

A balatoni sportélet a 20. század elején indult fejlődésnek, Siófokon és Balatonföldváron alakultak ki az első versenyhelyszínek. A balatoni sportélet kezdeti éveiben atlétikai, vívó- és teniszversenyek mellett kerékpártúrák és motorcsónak-versenyek is népszerűvé váltak.

A Balatonnál a 20. század végére igen élénk sportélet alakult ki. Mindez összefüggött a tófelfedezéssel, a kezdődő idegenforgalmi felfutással. Most nem a klasszikus vízi sportokról – úszás, vitorlázás – elevenítünk fel érdekességeket, hanem az általános, elsősorban a déli parti tavi sportélet kezdeteiről szólunk. 

sport
Nem csak a vízi sportokról híres a Balaton

1904-ben nyílt meg a tó első sportpályája


A tó első nagyobb sportpályája és egyben versenytere 1904 nyarán nyílt meg Siófokon. Az alapító az a Fodor Károly műegyetemi vívómester volt, aki később a Nemzeti Sportot is életre hívta. Ezen a sporttelepen a korszak szokásainak megfelelően elsősorban atlétikai és vívóversenyeket rendeztek, de Fodor Károly már gyermekeknek is tartott itt vívóedzéseket. Az említett sportszámokon kívül itt került sor az ún. Balaton-bajnokságra, ahol neves teniszezők küzdöttek meg a győztes címért. A jól felszerelt sporttelepen tornapályák, céllövőhely, vívócsarnok, pingpongasztalok és focipálya állt a vendégek rendelkezésére. De szakszemélyzet is dolgozott itt: tenisz- és atlétikai edző, valamint úszómester is oktatta a beiratkozókat. Kiemelt hangsúlyt fektettek a növendékek kinevelésére. Ahogy a Nemzeti Sport 1906-ban megjelenő száma tudósított az egyik versenyről: a „színhelye Fodor Károly műegyetemi vívómester siófoki sporttelepe lesz, amely egyike a legszebb fekvésű vidéki pályáknak. A futópálya kerülete 330 yard. Lesz még néhány szám a siófoki ott nyaraló gyermekek részére is, mert a sporttelep növendékei közt egész kis athlétagárda van, kik bemutatják, hogy szakavatott vezetés, kellő óvatosság és felügyelet mellett már gyermekkorban is sikerrel művelhető az atlétika.” A sporttelep létesítését egyébként Várady Gyula fürdőbérlő kezdeményezte külföldi mintára. Hiszen a 20. század elejére a népszerű tengeri fürdőhelyeken is megnyitottak a sportpályák azt a korszerű elvet képviselve, hogy a tavi fürdőzést és a kellemes időtöltést testmozgással kell kombinálni, így érhető el az igazi felüdülés és feltöltődés. 
Siófok mellett a 20. század elejére Balatonföldváron Széchenyi Imre gróf ötletére versenypályákat építettek, és itt rendezték a térség legnagyobb teniszversenyeit. Időközben a Balatonnál kezdetüket vették a kerékpártúrák és a kerékpárversenyek egyaránt, amelyek szintén érintették a nagyobb fürdőhelyeket. 
A két háború közti időszakban folytatódott a siófoki és földvári sportélet, amelyhez idővel a többi déli parti üdülőhely is csatlakozott. 1935 szeptemberétől már sportheteket tartottak a tónál, amelynek megnyitóit Siófokon rendezték ünnepélyes keretek közt a korabeli méltóságok részvételével. Itt már sok modern versenyszám is megjelent: a nagy vitorlásversenyeken kívül motorcsónak-vetélkedő, galamblövőverseny, vízipólótorna, repülő-csillagtúra és pentatlon is zajlott. De párhuzamosan autó-szépségversenyt és ügyességi vetélkedőt is rendeztek. 
A balatoni sportélet sokszínűsége a régi időkre nyúlik vissza, de mindenképpen érdemes jó példaként tekinteni rá, felidézni a régmúlt idők érdekes sportjait. 
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában