2025.04.25. 10:45
Külföldre távozott a vádlott, ezért több mint öt éve húzódik ez a per
Tavaly 33 430 ügy érkezett a somogyi bíróságokra. A perek nem tartanak évtizedekig – értékeltek a somogyi bírók.
Ritka az a súlyos ügy, mint amikor március közepén két ember meggyilkolása miatt bíró elé vezették a fonói gyilkost. Az ügyek többsége kisebb súlyú Somogyban, de sok van belőlük. Összbírói értekezletet tartottak a somogyi bírók. Az ezt követő sajtótájékoztatón részt vett Hajnal Éva, az Országos Bírósági Hivatal főosztályvezetője, Király Péter, a Kaposvári Törvényszék elnöke, és Vadócz Attila, a Kaposvári Törvényszék sajtószóvivője.

A bírók az ügyek 90 százalékát egy éven belül befejezik
- Hajnal Éva arról számolt be, hogy Somogy bíróságain az ügyforgalmi helyzet az országos átlagnál kedvezőbb, az ügyek elhúzódása sem most, sem korábban nem volt jellemző. Egy bíróság ügyforgalmi helyzetének alakulását elsősorban három mutató, az érkezett, a befejezett és a folyamatban maradt ügyek egymáshoz való viszonyában lehet a legegyszerűbben vizsgálni. 2024-ben országos szinten 1,6 százalékkal nőtt az ügyérkezés, ami a Kaposvári Törvényszéken is érvényesült, itt 1,3 százalékkal több ügy érkezett 2024-ben, mint az azt megelőző évben – ez összesen 33 430 ügyet jelent a vármegyében.
- A peres ügyek döntő többsége, 90 százaléka az adott ítélkezési szintre érkezéstől számított egy éven belül befejeződött.
- 2020 augusztusa óta országos szinten 42 százalékkal csökkent az elhúzódó ügyek száma, a Kaposvári Törvényszéken 2024 végén 69 két éven túli peres ügy volt folyamatban, ami 35 százalékos csökkenést jelent. Az ítélkezés elfogadottságát mutatja a fellebbezések aránya, így az, hogy hány ügy emelkedik elsőfokon jogerőre. A Kaposvári Törvényszéken 2024-ben a jogerőre emelkedési arány a járásbírósági szinten polgári-gazdasági ügyszakban 94,4 százalékos volt, ami az országos átlagot meghaladja.
Felújították a Barcsi Járásbíróságot
2024-ben a Kaposvári Törvényszék az épület felújítására 803 millió forintot kapott az OBH-tól. Ebből végezték a törvényszék épülete felújításának második ütemét, külső állagmegóvó felújítási munkálatokat a Barcsi Járásbíróságon és a belső munkakörnyezetet fejlesztették, így a tárgyalótermeket bebútorozták. Informatikai fejlesztések történtek, köztük kiemelt szerepet tölt be a távmeghallgatási rendszer.
Külföldre távozott a vádlott, nehéz megtalálni
Király Péter elmondta, hogy téves az az általános vélekedés, miszerint az ügyek hosszú évekig, gyakran évtizedekig is zajlanak. A legtöbb esetben az ügyek azért tartanak hosszabb ideig, mert valamilyen szakkérdésben igazságügyi szakértőt kell kirendelni, a hasonló vizsgálatok mindenhol időigényesek. A leghosszabb, 5 évnél régebbi somogyi ügyben az okoz nehézséget, hogy a külföldre távozott vádlottat nem könnyű a bíróság elé állítani.
Magyarország igazságszolgáltatása jól teljesít
A törvényszékre érkezett ügyek 90 százalékát 1 éven belül, jelentős számát pedig már 6 hónapon belül befejezik, a perek tehát nem tartanak évtizedekig a bíróságokon. Kiemelte, hogy az Európai Unió évente közzéteszi az igazságszolgáltatási eredménytáblát, mely szerint 2024-ben a polgári perek kategóriájában az ügy érkezésétől számítva annak jogerős befejezéséig Magyarországon telik el a legrövidebb idő a tagállamok közül. Király Péter végül elmondta, hogy a törvényszék 120 éves épületének felújítása 12 éve folyik, és a következő hetekben fejeződik be.