Miben áll a keresztények reménye?

Játszadozom a gondolattal, mit válaszolnék, ha arról faggatnának, szerintem miben áll a keresztények reménye. Mindenekelőtt a feltámadás kínálta örök életet és a megbocsátásba vetett hitet említeném. Ferde tekintetek kereszttüzében is. Kérkedés s keresztény gőg nélkül megtoldanám mondandómat: az istenhívőkre gazdagabb, tartalmasabb és tudatosabb élet vár. Merthogy ez a tapasztalatom. Akinek van biztos pontja, az könnyebben igazodik el az élet koordinátarendszerében. 

A feltámadás örök életet kínál 

Az idei szentévet a remény jegyében hirdette meg Ferenc pápa. Nem tétlenségre szólított fel, hanem tevékeny szeretetre buzdított, mert akkor a remény sem csal meg. Háborúk, mesterségesen szított viszályok, jó és rossz kételye között botladozva próbálunk helyt állni családban, munkahelyen, s ki-ki a politika színpadán, ahol ugyancsak nem feltétlenül Isten országának építése kerül előtérbe. Így – Pilinszkyvel – a tények mögül száműzött Isten újra és újra átvérzi a történelem szövetét…  
Hiszem: a kiengesztelődés oldalfüggetlen és gyógyító erő. Mindenütt, mindenkor, mindenáron. Eszembe jut a történet, amikor a szülei ellen lázadó srác börtönbüntetése után indul haza családjához, és előre megírja, ha készek megbocsátani, akasszanak egy fehér kendőt a vén diófára, hogy lássa a jelet a kanyarodó vonat ablakából, és akkor leszáll. A fa tele volt kendőkkel, sőt lepedőkkel, nehogy a fiú tovább utazzon... 
A feltámadást üres sír jelzi a templomokban, s így – ugyancsak Pilinszkyvel – húsvét óta nemcsak a véres szövet van szemünk előtt, hanem az a szépen összehajtogatott fehér lepel is, amire az üres sírra rábukkanó első tanítványok találtak. 
Legyen ez a reménységünk! Áldott feltámadást!