Somogyi Nyugdíjasok

2025.04.05. 15:55

Húsvétra horgoltak a lelkes hagyományőrző alkotók

Szemet gyönyörködtető termékek készültek az elmúlt félévben az iharosberényi kreatív szakkör tagjainak jóvoltából, akik a záró foglalkozásukat tartották a múlt szombaton.

Bár korábban a hagyományőrző egyesület klubjában voltak az összejöveteleik, ezúttal Horváthné Szanyi Éva elnök, szakkörvezető otthonában találkoztak. Az asztalon főleg a húsvét jegyében készült remekművek sorakoztak, miközben a társaság már az utolsó öltéseket végezte. 
A 85 éves Kőszegi Istvánné elmondása szerint már fiatal korában is horgolt, így még a bonyolultabb öltések sem okoznak gondot számára, a mellette lévő kis kosárkát pedig 65 évvel ezelőtt fonta neki a férje. A csapatból többen is nyugdíjasként kezdtek kézimunkázni, így Jakab Antalné is, aki elsősorban filcből készít ajándéktárgyakat és ékszereket. 

hagyományőrző egyesület
Tíz éve működik a hagyományőrző egyesület Iharosberényben
Fotó: Varga László

– A családi relikviákból került elő nagyanyám falvédője, ami annyira megtetszett, hogy én is varrótűt ragadtam. Kiderült, hogy van érzékem hozzá, meg aztán Évitől is sokat tanultam. Horgolni is tudok, de a filc a kedvencem – avatott be. Faggyas Jánosné Horváthné Szanyi Éva munkáit látva kapott kedvet a horgoláshoz, mára már gyönyörű alkotások kerültek ki a kezei közül. 

Tíz éve működik hagyományőrző szakkör 

A kiállított darabokból ajándékkosár és kerékpár jelzi, hogy bármit képes elkészíteni. Volt kórházi dolgozóként ajánlással került a szakkörbe a porrogszentkirályi Ferenczy Lászlóné, aki már korábban is tudott kötni, de itt teljesedett ki igazán.
– Nagyon kedves, befogadó társaság az itteni, emellett rendkívül segítőkészek is. Nagyon jól érzem magam közöttük – árulta el. 
Horváthné Szanyi Éva elmondta, hogy 2014-ben az ő kezdeményezésére, tizenhárom fővel jött létre a szakkör, három év múlva pedig már az első kiállításukra is sor került. A legszebb darabokat karácsonykor a templomokban és kulturális bemutatókon is megcsodálhatták az érdeklődők. 

Húsvét jegyében készültek a remekművek
Fotó: Varga László

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában