2025.04.05. 15:20
Életbe lépett a határzár: ez a helyzet az átkelőkön
Ausztria újabb szigorításokat vezetett be a száj- és körömfájás miatt. Az intézkedések több határátkelő lezárását eredményezték, ami főként az ingázókat érinti.
A kisalfold.hu beszámolója szerint Ausztria szigorú intézkedéseket vezetett be a száj- és körömfájás terjedésének megfékezésére. Szombattól összesen 23 kisebb határátkelőt zártak le – ebből 21 magyarországi és 2 szlovákiai átkelőt érint az intézkedés. A hatóságok folyamatosan figyelik a helyzetet, a korlátozás előreláthatóan május 20-ig lesz érvényben.

Fotó: Krizsán Csaba
A hegyeshalmi határátkelő nyitva marad
A leggyakoribb kérdés az volt, hogy vajon a rendkívül forgalmas hegyeshalmi kishatár is érintett-e a zárlatban. Ez ugyanis nem derült ki egyértelműen a közzétett listából. A lap megkeresésére Szőke László, Hegyeshalom polgármestere elmondta: hivatalos tájékoztatást ugyan nem kaptak, de pénteken egyeztetett Nickelsdorf vezetőjével, aki megerősítette, hogy a kishatár – a nagyhatárral együtt – nyitva marad. Csupán a Márialigetnél lévő kavicsos utat zárták le, amit elsősorban mezőgazdasági gépek használtak.
Szőke László hozzátette, a korlátozások elsősorban az ingázókat érintik. Akik eddig például az albertkázmérpusztai, jánossomorjai vagy rajkai kishatárokat használták, most Hegyeshalmon keresztül tudják elhagyni az országot. A polgármester figyelmeztetett: a közlekedők hosszabb várakozási idővel számoljanak, főleg a hét elején, amikor nagyobb forgalom várható. Szombaton már látható volt, hogy a nagyhatáron torlódások alakultak ki, és a kishatár forgalma is hullámzott. A kishatáron egy figyelemfelkeltő felirat is megjelent: „örökre nyitva!”
További lezárások Rajka térségében
Ausztria a Rajkát Németjárfaluval összekötő kishatárt is lezárta. Az átkelőt betontömbökkel torlaszolták el, amit nem minden közlekedő tudott előre – a helyszínen többen próbáltak áthaladni. Kiss Vince, Rajka polgármestere elmondta: az autópálya határátkelő működik, de fertőtlenítő szőnyegeken kell áthaladni, amit már több sávban kihelyeztek, így csökkent a torlódás. Hozzátette: tudomása szerint a Jarovce–Kittsee közti kishatár is zárva lesz, így Szlovákiából Ausztriába jelenleg csak az autópályás határátkelőn lehet átjutni. Az ingázók emiatt egyre aggódóbbak, főként a hétfői munkanapok miatt.
Mi lesz a több ezer szarvasmarhával?
A zárlathoz kapcsolódóan Szőke László és Kiss Vince is aggodalmuknak adtak hangot amiatt, hogy mi lesz a még leölésre váró 3500 szarvasmarhával. A hegyeshalmi polgármester kiemelte: Nagy István agrárminisztertől garanciát kapott arra, hogy Csemeztanyán, a levéli és márialigeti állatok mellé már nem földelnek el több tetemet. Ez a kérdés a rajkai lakosokat is komolyan foglalkoztatja.