2025.04.21. 13:36
Somogy is gyászolja Ferenc pápát
Húsvét hétfőn elhunyt a katolikus egyházfő. Ferenc pápa halálhíre mélyen megrendítette a világot, somogyiak is sorra rótták le kegyeletüket a pápa emléke előtt.
Ferenc pápa 2013 márciusa óta, több mint tíz éven át vezette a katolikus egyházat, ő volt a római katolikus egyház 266. pápája. Hivatali ideje alatt többször ellátogatott Magyarországra.

Fotó: MW
Halálhíre húsvét hétfőn érte a világot, amelyet mindenki nagy megrendüléssel fogadott. Két évvel ezelőtti budapesti látogatásán a Fonyódi Kishuszárok is részt vettek, az I. Gyermekhuszár és Tüzérbandérium tagjai vigyázták a Szentatyát a fővárosban. – Köszönjük,hogy földi útján mi is szolgálhattuk! Nyugodjon békében drága Szentatya, így emlékezett meg Ferenc pápáról Domina Barnabás a huszárcsapat kapitánya. A nagy találkozás után úgy számoltak be a pápáról, hogy igazi lelki élmény volt vele egy helyen lenni.
Mindenkit megrázott a pápa halálhíre
Ferenc pápa, 1936. december 17-én Jorge Mario Bergoglio néven született Argentína fővárosában. III. Gergely óta Ferenc pápa volt az első nem európai, aki a katolikus egyház élére került, továbbá ő volt az első jezsuita egyházfő. Az utóbbi időben egyre többen aggódtak Ferenc pápa egészsége miatt, aki zömében bottal vagy járókerettel közlekedett. Halála előtt többször volt beteg – megfázástól, hörghuruttól és influenzától szenvedett. Orvosi vizsgálatokra kellett járnia, volt, hogy találkozóit is lemondta és nyilvános beszédeit sem tartotta meg. Ferenc pápát 2022-ben lehetett először látni kerekesszékben, azt megelőzően gyaloglástól újult ki térdfájása, ám azóta gyakran székében ülve tartotta meg a miséket. 2023 júniusában pedig hasi sérv miatt kellett műtéten átesnie. Abban az évben látogatott Magyarországra is, akkor is kerekesszékben és bottal közlekedett.
Szita Károly egy facebook posztban rótta le tiszteletét az eltávozott egyházfő emléke előtt.
De az összes somogyi politikus megható szavakkal búcsúzott az egyházfőtől Gelencsér Attila mellett, Witzmann Mihály, Szászfalvi László és Móring József Attila is megemlékezett Ferenc pápáról.
