Túlélte a poklot

2025.04.25. 15:40

Felépült a megkínzott óriásponty, amit évekkel ezelőtt halálra ítéltek

Állkapcsa eltört, szája roncsolódott, mégis csodával határos módon felépült. Egy óriásponty túlélte a poklot a siófoki horgásztóban.

Brutális sérülésekkel került elő évekkel ezelőtt egy 15 kilós ponty a siófoki Hidegvölgyi Horgásztóból. A hal állkapcsa darabokra tört, szája pedig teljesen roncsolódott. Sokan azt hitték, már csak percei lehetnek hátra. Az eset megrázta a horgászközösséget, de ami ezután következett, arra senki sem számított.

ponty
Szerencsével határos módon menekült meg a hatalmas ponty
Forrás: Pecaverzum

 

Orvosi precizitással mentették meg

Hermecz Tamás tógazda nem volt hajlandó lemondani a halról. Helyben érzéstelenítette, fertőtlenítette a sebeit, majd – mivel nem tudta rögzíteni a csontot – átfúrta az állkapcsot, és orvosi cérnával összevarrta. Az óriásponty gyakorlatilag egy műtéten esett át.
Három hónappal később újra kifogták és nemcsak hogy életben volt, hanem megerősödve, 16 kilósan tért vissza a tó mélyéről.

A chip buktatta le: ez ugyanaz a ponty

A halat akkoriban chippel is ellátták, így nem volt kérdés, hogy ugyanarról a megkínzott pontyról van szó. A Pecaverzum írása szerint az azonosítás nemrég ismét sikerült. A hal teljesen felépült, és már csak egy apró heg emlékeztet arra, milyen borzalmakon ment keresztül.

Tanulság: nem mindegy, hogyan bánunk a halakkal

A történet megmutatja, hogy a horgászatban mennyire fontos a felelősségteljes bánásmód. Egy rosszul végrehajtott bevágás vagy erőszakos fárasztás végzetes lehet. De ha van bennünk elég emberség – mint ebben az esetben –, akkor akár egy halálra ítélt ponty is kap még egy esélyt az életre.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában