2025.04.05. 19:58
Balatonlelle zászlója felért Grúzia legmagasabb hegyére – de milyen áron?
Télen eddig senki nem mászta meg azon az útvonalon, amelyet most három magyar fiatal választott. A Shkhara hegye nem adja könnyen magát – különösen nem a déli faláról. A fiatal alpinisták a téli időszakban elsőként mászták meg a déli falat egy teljesen j útvonalon, amelyet korábban még senkinek nem sikerült teljesítenie. Az első dolog, amit magukkal vittek az falra, és végig kísérte őket az úton, az Balatonlelle zászlaja volt.

A Shkhara-t új útvonalon meghódító magyar csapat most először beszélt nyilvánosan a mászás viszontagságairól. Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a 5193 méteres hegy téli megmászása igazi bravúrnak számít. A Balatonlelléről hozott zászló a világ egyik legveszélyesebb hegyének tetejére is feljutott – és onnan haza is tért. Szombaton, hetekkel a hazaérkezés után, a három főszereplő – Kocsis Dávid, Nagy Márton és Nagy Csaba – a balatonlellei Szalay cukrászdában ültek össze, hogy megosszák, mit éltek át. Nemcsak egymással, de a közönséggel is.

Fotó: Reborn-média
Tűrőképesség, fagyás, és a hegy, ami nem adja könnyen magát
A hegy nemcsak fizikailag, de lelkileg is próbára tette őket. Napokon át sátorban, havat olvasztva főztek maguknak ételt, miközben a falra való feljutást centiméterről centiméterre tervezték.
"Az ilyen expedíciókra nem pár hét alatt készül fel az ember. Évek, mászások, kudarcok, hideg reggelek tesznek alkalmassá rá" – mesélte Nagy Márton.
Dávid közben fagyási sérüléseket szenvedett.
"Egyszer csak azt vettem észre, hogy nem tudom megfogni a felszerelést. Elfogytak az ujjaim..." – mondta, miközben a sérülés nyomait viselő kezeit mutatta.

Fotó: Reborn-média
Csaba, a háttérhős – és a rádió, ami nem szólt többé
Kocsis Dávid ujjai megfagytak a hegyen. Egy ponton már nem tudta megfogni a felszerelést, segítségre volt szüksége. És ekkor történt a baj: megszakadt a rádiókapcsolat. Az alsó táborban tartózkodó Nagy Csaba hajnalban összepakolt, és kész volt elindulni a faluba segítségért.
A reggeli rádiócsend után nem várt tovább: elindult a friss hóban lefelé, ahonnan egy orosz cégen keresztül helikopteres mentést szervezett. Csak órákon múlt, hogy Dávid ujjait meg tudják menteni.
"Kiszámoltam: ha gyalog viszik le, már túl késő. A telefon után húsz perccel már ott volt a helikopter" – mondta Csaba. A mentés végül sikeres volt.

Fotó: Reborn-média
“A Shkhara nem ismer kegyelmet – nyáron veszélyesebb, mint télen”
Bár furcsán hangzik, a hegymászók szerint a hegy télen biztonságosabb, mint nyáron. – A fagyott jég stabilabb, mint az olvadó kőomlások, de így is meg kellett küzdenünk minden méterért, és nem csak a jéggel – magunkkal is – mondta Márton.
A csapat külön meteorológiai támogatást is kapott itthonról: minden egyes lépést időjárási adatokkal egyeztetve terveztek. Ám még így is volt olyan nap, amikor a döntéseiken múlt a túlélés.
A kaland még nem ért véget
Most, hogy végre itthon, már biztonságban leülhettek, már újabb célokról is beszéltek: az Alpok különleges útvonalairól, Pakisztán hegyeiről, de elsőként Kocsis Dávid kezének gyógyulásáról A Grúzia legmagasabb hegyén járt zászló pedig csupán egy mondatban kapott helyet a sajtótájékoztatón. Pont úgy, mint a hegyen: jelen volt, de nem ez volt a lényeg.
Útban Grúzia legmagasabb hegyére
Fotók: Reborn-média