2025.04.19. 09:29
Somogysárd legnagyobb értékei közé tartoznak az alkotásai
Még egy esztendeje sincs, hogy a somogysárdi Nitt Jánosné alkotásaiból kiállítást rendeztek az akkortájt átadott közösségi házban, és máris újabb tárlatra került sor kedden az idős asszony munkáiból.
A megnyitó időpontja nem volt véletlen, az ugyanis a vármegyei értéktár bizottság településen tartott konferenciájával esett egybe.
– Ági néni képei Somogysárd legnagyobb kincsei közé tartoznak, ilyen jellegű alkotásokkal személy szerint én még nem találkoztam. Nem ok nélkül szóltak elismerően róla a tanácskozáson részvevő szakemberek sem – nyilatkozta László Klaudia művelődésszervező.

Fotó: Varga László
Somogysárd értékei az alkotások
Nitt Jánosné művei színező technikával készültek, amely önmagában nem tűnik különlegesnek, hiszen színezni mindannyian szoktunk gyerekkorunkban, azonban olyan magas szinten bánni a színekkel, ahogy azt ő teszi, nagyon kevesen tudnak – emelték ki többen is, Nagyné Kaizer Lívia rajztanár pedig már az első kiállításon is segített válogatni Ági néni legjobb munkáiból. A változatos színkombinációkkal készült, széles témakört felölelő képek az alkotó személyiségéről vallanak, ahogy ő maga fogalmazott: ez a hobbija, ezáltal tudja az érzelmeit és a lelkiállapotát leginkább kifejezni. Bár László Klaudia szerint Nitt Jánosné tehetsége meglehetősen későn bontakozott ki és a műveit is csak tavaly csodálhatták meg első ízben a helybeliek, de immár kitörölhetetlenül bekerültek Somogysárd értéktárába…
Somogyi Nyugdíjasok
- Ezeknek a kaposvári nyugdíjasoknak nincsenek anyagi gondjai
- Aranybetűkkel íródik a kórus emlékkönyve
- Elődeik örökségét adják tovább a végzős diákoknak
- Hadat üzentek a magánynak a sárdi szépkorúak
- Más lett a bőröd? Súlyos betegséget jelezhetnek ezek tünetek