Öntözéshez

2025.04.30. 08:00

Spóroljunk esővízzel!

Aszályos éveket magunk mögött tudva vétek hagyni, hogy tavasszal az ereszcsatornán lezubogó esővíz a járda mellett törjön magának utat a talajba. A csapadékgyűjtés szükségszerű, és nem is túl költséges.

Az aszály, a csapadékmentes nyár, a tikkasztó hőség miatt a kiskertekben évek óta nem ússzuk meg locsolás nélkül. A tudatosság, az újrahasznosítás tehát a kert körül is egyre fontosabb.

Fotó: shutterstock

Ahogy esik, úgy gyűlik

A veteményest, gyümölcsöst vezetékes vízzel öntözni drága mulatság, a fúrt kút igazi áldás – már, ha sikerül belőle vizet csikarni. Tavaly nyáron Csongrád-Csanád vármegye egyes részein, például Szegeden már ez sem sikerült. Ilyenkor marad a rimánkodás: „add már, Uram, az esőt!”, de jobb előre gondolkodni. Például egy 40 négyzetméteres háztetőről egy esősebb időszakban 600–700 liter esővíz is összegyűjthető, más számítások szerint havi ezer liter víz 40–50 négyzetméteres tetőfelületről simán összejön, már ha esik. És ott vannak még az esetleges melléképületek, a garázs, a tároló. Előrelátó gazdaként egy kertes háznál az öntözés jelentős hányada megoldható esővízzel, amely lágy és természetes.

Ami kéznél van

Ha egy vasat sem akarunk áldozni a csapadékgyűjtésre, akkor bármi – hordó, vödör, lavór, gyerekkád – megfelel a célnak; a lényeg, hogy tudjunk tartalékolni a lehullott esővízből. Igaz, mindez a szúnyoglárvák melegágya. De amint lefedtük a vízgyűjtőedényt, sem a szúnyog nem költözik bele, sem a víz nem algásodik meg benne.

A hordó előnye, hogy az ereszcsatorna kifolyójához állítva nagy mennyiségű vizet is képes tárolni, de ez a nagy melegben felforrhat. Ebből kivödrözni a tartalmát izmos feladat. Ha elered az eső, vödörrel, lavórral is szaladhatunk az udvarra, legalább a szobanövényekre jut egy kis esővíz, ezt a benti virágok kimondottan szeretik. A veteményesre ez kevés lesz, más megoldás kell.

Fotó: shutterstock

Ha költünk rá

Az esővízgyűjtő tartály számos változatban elérhető a piacon, ennek megfelelően az ára is változó: 15 ezertől akár 80–90 ezer forintba is kerülhet. A drágábbak már a dizájnra is törekednek, és nem feltétlenül a méret a lényeg: például a 300 literes tizenezerért megvehető. Az esővízgyűjtő tartály csapja megkönnyíti a locsolást a vödörbe, sőt, slagra is köthető. Ha nagyobb víznyomás szükséges, akkor viszont egy szivattyút kell bevetni.

Fotó: shutterstock

A föld alatti esővízgyűjtő és -tároló rendszer már drága dolog: azoknak ajánlott, akik nagyban gondolkodnak, például sok-sok gyümölcsfa tarkítja a telküket. Ennek nagy előnye, hogy a föld alatt kap helyet a jelentős mennyiségű víz gyűjtésére alkalmas tárolóedény és a rá csatlakozó csőrendszer, és mindez nem vesz el helyet a telekből. Hosszú távú használatra készülve még a kertrendezés előtt ajánlott kiépíteni, mert áttelepítése jelentős földmunkával jár.

További hasznos infókért olvasgasson az Ingatlanbazár oldalán!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában