2025.04.20. 12:03
Színház a határon: amatőrök, lelkesek, minden adott a tarnóciai társulat előtt
Nem először fordul elő, hogy valakiben ott ég a becsvágy, és megmutatná tehetségét ország világ előtt. Dél-Somogyban amatőr színészek álltak össze társulattá nemrégiben.

Lelkes színészpalánták.
Fotó: Remeténé Bölkény Henriette
Kamionhúzók, bőrmegformálók, sajtmesterek és még ezer egyféle tehetség lakik Dél-Somogyban. Akadnak bizony önjelölt színészpalánták is, a legkisebb hat évestől egészen a 70 év fölötti amatőrig. Egy apró kis településen, Somogytarnócán már nem csak tánccsoport, asszonykórus és kreatív kör, hanem már színtársulat is létezik.

Fotó: Otárcsiné-Hosszú Melinda
Önjelölt színészpalántákkal van tele a falu
Remeténé Bölkény Henriette vezetésével alakult meg hivatalosan március végén a Tarnócai Színtársulat Somogytarnócán, a csoportban jelenleg 7 gyermek-ifjú színészpalánta és 15 felnőtt amatőr színész próbálgatja szárnyait. Igaz, márciusban alakultak meg hivatalosan, már korábban, februárban már színpadra állítottak egy darabot, farsangkor mutatták be ugyanis a Vasárnapi Ebédet, amit maga a társulat vezetője, Remeténé Bölkény Henriette írt.

Fotó: Otáricsné-Hosszú Melinda
A színdarabok zöme saját írás, magam írom őket. Mint a társulat vezetője ténykedek, néha egy-egy mellékszerepben fel fogok tűnni, de nem magamnak írom a darabokat, így nem a színjátszás a célom
– mesélte a vezető. Inkább az motivál, hogy a színpadon játszó színészek és a nézők feltöltődve, jó élményekkel távozzanak egy-egy előadásról. Remeténé Bölkény Henriette a Barcsimajmok Filmegyletben is állandó szereplő, Terike tanárnéni karakterét alakítja az Isten hozott Somogybolondoson sorozatban.
Oda is besegítek néha forgatókönyv alapötletekkel, az egylet promóciós tevékenységeiben is részt veszek
– mondja a társulat vezetője.
- Jelenleg a Tarnócai Színtársulat ifjúsági tagozata készül a gyermeknapi műsorra egy színdarabbal, ami most nem egy saját mű az alapja, csak a gyerekekre lett formázva.

Fotó: Remeténé Bölkény Henriette
– A darab a Gombóc Artúr lesz. A gyerekek nagyon lelkesek és ügyesek, élvezik a próbákat, ami nekem nagy öröm – idézi fel Remeténé Bölkény Henriette.
Ősszel folytatjuk egy egész estés előadással, amiben két történetet adunk elő, szinte a teljes társulattal.
A címe Kis Esti Történetek.
Nemcsak a színészek teremnek a kis dél-somogyi településen
Somogytarnócán mindig történik valami, amiről pedig mindig tesz is valaki. Bemutattuk már olvasóinknak a Búzavirág Táncegyüttest is, akik szintén egy kizárólag szinte csak helyiekből álló néptánccsoport, melynek tagjai között mindenféle korosztály képviselteti magát.
A somogytarnócai Búzavirág Néptánccsoportnak 2021 augusztusában volt az első próbája, azóta nem múlik el helyi rendezvény a fellépésük nélkül. Hétről hétre összejönnek, hogy a közös munka során új koreográfiát is tanuljanak.
- Legutóbbi látogatásunkkor éppen cigány táncot tanultak, de idén sor kerül még a rábaközi és a moldvai tánc lépéseinek elsajátítására.

Fotó: Dombi Regina
A próbák hétről hétre várják a házi asszonyokat, édesanyákat és gyermekeiket, akik leginkább a közösség miatt látogatják azokat. Jó a csapat, remek a hangulat és szól a muzsika. Táncos múlttal igazából csak Ivett rendelkezik, de ez nem is baj. Jövője még bárkinek lehet. Két anya-lánya páros is van. Hol édesanya unszolja gyermekét, hol pedig éppen fordítva megy a nyaggatás a próbákra járáshoz.
Somogytarnóca 1979 óta Barcs városrésze, korábban önálló község volt. Barcs központjától körülbelül 5 km-rel északra, a 68-as főút mentén fekszik. Északi szomszédja Csokonyavisonta.
