Komoly dillemát okoz a sétáló árusokhelzete: Úr leszel vagy balek?

Legutóbb a távolsági buszállomáson vágtam át, amikor szembejött velem egy szegény család. Elöl egy középkorú, vékony nő sétált kis csomaggal, mellette egy nagyobb és egy kisebb lányka. Az anya egy arra gyalogló fiatalembernek mutatott valamit, de a járókelő rutinosan kitért előlük. 
Utána jöttem én, és elkövetettem azt a hibát, hogy érdeklődést tanúsítottam a tárgy iránt, bár eleve azt gondoltam, hogy kétes eredetű parfümöt, bőrövet vagy zoknit árulnak házaló módon. Az asszony kezében egy haj- és szakállnyíró készülék volt, vadonatúj csomagolásban. Esküdözni kezdett, hogy ingyen nekem adja, hiszen neki indul a busza, nem akarja hazavinni. Egy pillanatra meginogtam az ingyen szó hallatán, és akkor ütötte tovább a vasat, mondván, hogy csak egy kis aprót kér érte cserébe. Ránéztem az árura, és felmerült a gyanúm, hogy nem egyszerűen leesett a teherautóról, hanem könnyen lehet, hogy néhány perce még valamelyik közeli áruház polcán sorakozott. 
Véletlenül sem akartam afféle orgazdasági ügybe keveredni ezen a szép májusi napon, ezért azt feleltem, hogy tartsa meg a terméket, de adtam neki egy kétszázas érmét. Köszönetképpen megdicsért, hogy úriember vagyok. Úriember vagy balek, morfondíroztam rajta távozás közben, hiszen bedőltem egy szakállas trükknek. De legalább a lelkiismeretem tiszta.