Halálos kórral fertőzhetnek a rókák

A vörös róka és az aranysakál hazánk nagy részén a csúcsragadozó szerepét tölti be, ezáltal nagyon fontos szerepük van az ökoszisztéma megfelelő működésében. Az emberi településeken való megjelenésük ugyanakkor nem kívánatos, mert számos konfliktust eredményez. A rendkívül intelligens ragadozók komoly károkat tudnak tenni a háziállatok állományaiban, ráadásul számos olyan kórokozót hordozhatnak, amelyek az embert is képesek megbetegíteni. A falvak, városok körül – a táplálék és búvóhely miatt – a természetesnél nagyobb populációk alakulnak ki, amely nagyobb egészségügyi kockázatot is jelent.

A legismertebb, ragadozók által terjesztett fertőző betegség a veszettség. Az 1990-es évek közepéig rendszeres volt hazánkban a rókák veszettsége. Az 1990-es évek elejétől a hazánk teljes területére kiterjedő csalétkes vakcinázásnak köszönhetően minimálisra csökkent a veszettség esetek száma. Az ország keleti területei időnként visszafertőződnek, amelyet gócvakcinázással igyekeznek féken tartani. Emiatt a betegség jelenleg is fennálló kockázat.

A veszettség heveny, agy- és gerincvelőgyulladással járó vírusos betegség, amely elsősorban a veszett állat harapásával terjed. A harapást követően mielőbb beadott oltás jelenti az egyetlen gyógymódot, de ha már kialakultak a betegség tünetei, a túlélés ritka. A vírus valamennyi melegvérű állatot megbetegíthet, így a házi és vadon élő emlősállatok minden fajában kialakulhat a betegség, a madarak azonban kevésbé fogékonyak a fertőzésre. 

A másik, közegészségügyi kockázatot jelentő betegséget éppen a veszettség elleni vakcinázás okozta, hiszen az egyre gyarapodó rókapopulációk egyre messzebbre vándoroltak a még vakcinázatlan, alacsonyabb rókasűrűségű élőhelyek felé. Így terjedt szét egyre jobban a róka öttagú galandférge. Jelenleg szinte az egész kontinens, így hazánk is fertőzött ezzel a betegséggel.

A parazita végleges gazdái kutyafélék, így a róka, az aranysakál vagy éppen maga a kutya is. Ezekben a fajokban a vékonybélben élnek a kifejlett férgek, amelyek petéi a gazda bélsarával kerülnek a környezetbe. A peték vastag burokkal rendelkeznek, a környezeti hatásokkal szemben viszonylag ellenállóak. A parazita teljes fejlődési ciklusához egy másik gazda, az ún. köztigazda is szükséges, amely a peték felvételével fertőződik és belső szerveiben, főként a májában alakul ki az a fertőző lárva, amelyet elfogyasztva a kutyaféle végleges gazda megfertőződik. A köztigazda szerepét rágcsáló fajok töltik be. A petékkel szennyezett mosatlan zöldségek, gyümölcsök elfogyasztásával az ember is képes megfertőződni. Ilyenkor rosszindulatú daganatra emlékeztető elváltozás alakul ki az ember májában, mely lassan fejlődve, évek alatt vezet májelégtelenséghez, illetve gyógykezelés hiányában a beteg halálához.

A parazita hazai megjelenését először 2002-ben figyelték meg rókákban, míg az első emberi megbetegedést 2008-ban diagnosztizálták. Az azóta eltelt időszakban az ország szinte teljes területe fertőzötté vált, 2024-ig 40 humán esetet írtak le és az új esetek száma évről évre nő. 
Dr. Dezsényi Balázs infektológus és munkatársai elemezve a betegadatokat megállapították, hogy 

míg az Alföldön mérsékeltebb a humán megbetegedések kockázata. A kutatók azt is igazolták, hogy az alacsonyabb jövedelmű járásokban élők nagyobb fertőzési kockázatnak vannak kitéve.

A MATE Kaposvári Campus "Egy Egészség" Munkacsoportban zajló kutatások célja az emberi parazitás megbetegedések hátterében álló, a természeti környezetben megfigyelhető járványtani folyamatok tanulmányozása a Dél-Dunántúl régióban. A 2016 óta zajló vizsgálatsorozatban igazolódott, hogy Külső-Somogy Balatonhoz közeli területe, valamint a Drávasík tekinthető olyan járványtani forrópontnak, ahol a ragadozók echinococcus-fertőzöttsége kiemelkedik a Dél-Dunántúlra jellemző átlagból.

A kutatás azt is igazolta, hogy az aranysakál és a vörös róka együttes jelenléte felerősíti a járványtani kockázatot, mert a két faj eltérően, egymást kiegészítve járul hozzá a környezet petékkel való szennyeződéséhez. A kutatók azt is megfigyelték, hogy az emberközeli példányok sokkal több, bélben élő parazitát hordoznak, és nagyobb valószínűséggel fordul elő bennük az Echinococcus multilocularis galandféreg.

A róka és a sakál településekhez való vonzódása nem újkeletű jelenség

A sakálok és rókák emberi településekhez való vonzódása nem újkeletű jelenség. Hasonlót megfigyeltek már a nyugat-európai rókáknál és az észak-amerikai prérifarkasoknál is. A nem megfelelő hulladékkezelés, a kóbor állatok etetése, az udvarokban hozzáférhető kutya- és macskaeledel, a nem megfelelő körültekintéssel tartott baromfi, a szabadon kóborló macskák gyakorlatilag terített asztalt kínálnak ezeknek a ragadozóknak.

Ennek köszönhetően a települések környékén sokkal nagyobb állománysűrűségben tudnak fennmaradni, mint a természetes táplálékforrást biztosító erdei-mezei élőhelyeken. A nagyobb sűrűség és a parazitákkal fertőzött kutyákkal való rendszeres kontaktus eredményeként ez az emberi hatásnak kitett populációhányad nagyobb számú élősködőt hordoz, gyakrabban fordul elő benne az echinococcus-fertőzés, emiatt nagyobb a közegészségügyi kockázata is, mint a természetes környezetben élő ragadozóké.

A ragadozók állománynagyságát – természetes ellenség híján – elsősorban a táplálékkínálat határozza meg. A korlátlan szaporodásnak a betegségek vagy a vadgazdálkodó képes gátat szabni. Mivel a ragadozók által hordozott betegségek jelentős része az embert is képes megbetegíteni, nem bízhatjuk a betegségekre az állományszabályozást. Ugyanakkor a vadgazdálkodás is legfeljebb csak mérsékelni tudja a közegészségügyi kockázatokat, ezért mindenkinek hozzá kell járulnia a védekezéshez a saját eszközeivel.

• Fegyelmezettebben kell végezni a hulladékgyűjtést, még a zöldhulladék gyűjtését is, hogy sem maga a hulladék, sem a körülötte összegyűlő rágcsálók ne vonzzák az ember környezetébe a ragadozókat. 
• Fel kell számolni a települések belsejében és közvetlen közelében azokat a rendezetlen, háborítatlan területeket, amelyek búvóhelyet biztosítanak az erdei vad számára. 
• Meg kell szüntetni a kóbor állatok etetését, sőt javasolt a kóbor állatok befogása és gazdásítása, mert ezzel jelentős táplálékbázist lehet elvonni a vadon élő ragadozóktól. Nem szabad az udvaron tartott kutya és macska tányérjában eledelt hagyni, az etetés a gazdi jelenlétében történjen, a maradékot el kell távolítani. 
• A baromfitartást biztonságossá kell tenni, már csak állatvédelmi okokból is. 
• A macskák szabadon tartását érdemes felülvizsgálni. A településekről eltűnő cicák nagy részét ezek a ragadozók ejtik el.