Védekezés

2025.06.19. 09:30

Csak ez menthet meg a kullancsoktól idén nyáron

A klímaváltozásnak köszönhetően egyre több hazánkban a kullancs, mely ellen szükséges egész évben védekezni, hiszen áttelelnek ezek az élősködők. Ráadásul a fertőzött egyedek száma is nőtt az elmúlt években. Ami az állatokat illeti, a különböző bolha és kullancs ellenes porok, samponok és fürdetők már nem tekinthetők hatékonynak. Alaposan körüljártuk a témát, hogy megtudjuk; mely készítmények lehetnek hatásosak és melyeket érdemes inkább elkerülni.

A kullancsok nem csupán kullancsfertőzésért, a babéziózisért felelősek, hanem számos egyéb kórokozóval, mint a Lyme-kór, Anaplasma, kullancsencephalitis is megfertőzhetik a házi kedvenceinket. Ezek a betegségek halálos kimenetelű szövődményekkel is járhatnak, ezért rendkívül fontos a szakszerű védekezés ellenük.

kullancs
A Hyalomma kullancsnak nem véletlenül nincs magyar neve, hisz nem őshonosak nálunk, elsősorban Afrikából és a mediterrán térségből származnak.
  Fotó: Karnevál Film, Kisalföld

Tabletták

Számtalan tabletta közül válogathatunk már, amelyek egy hónapra megvédik kedvenceinket nem kívánatos élősködőktől. Az egyik a Simparica Trio, mely hatására a bolhák, kullancsok és a szívférgességet terjesztő szúnyogok is elkerülik a kutyát. A szer általános fogyasztói ára attól függ, hogy hány kilós ebnek szánjuk. Így körülbelül 5700 forinttól szerezhetjük be ezeket a készítményeket állatorvosi rendelőkben, vagy patikában.

– Jelenleg már elérhető az injekciós készítmény: egyetlen szúrás és egy egész évre biztosított a kutya bolha és kullancs elleni védelme. A készítménnyel sokkal kevesebb hatóanyagot kell beadni az állatnak, mintha havonta, 3 havonta kapna egy-egy tablettát vagy egy-egy cseppet. Aki egy összegben többet tud kedvencére költeni, annak mindenképpen megéri beadatni, hiszen akkor egy állatorvosi vizit alkalmával le lehet tudni az éves bolha és kullancs elleni kezelést. Az ára körülbelül az egy év alatt beadandó tabletták vagy cseppek árával egyenlő – árulta el Horváth Gábor, állatorvos. 

Mivel az injekciós készítmény és a tabletták hatóanyaga a vérben kering, a paraziták a hatóanyagot az állat megszúrása során veszik fel, így nincsen riasztó hatásuk.

– Azonban nem kell megijedni, ugyanis a vérszívó parazita a készítmények hatástartalmának a végén is 2-6 órányi vérszívás után felvesz annyi hatóanyagot vérrel, hogy a parazita elpusztul. A kullancsok által terjesztett kórokozókkal a vérszívó kullancsok 12-24 óra vérszívás után fertőzik meg az állatot – tette hozzá a szakember.

Spotok

A cseppentős szereknél már jobban oda kell figyelnünk, gazdiként, ugyanis számtalan hatóanyaggal szemben már kialakult a rezisztencia, illetve nagyon sok olyan csepp is van a piacon, amely nagyon hatékony a bolhák, a rühatkák, sőt, a fonálférgek ellen is, ugyanakkor a kullancsokkal szemben teljesen hatástalanok. Ráadásul 2-3 hétnél tovább semmiképp sem tart a hatásuk. Persze akadnak kivételek is, melyek hatóanyagai riasztja a parazitákat. Ha azonban víz éri a kutya szőrét, csökkenhet a hatékonyságuk. Ilyen szerek 2500 forinttól 12-3 ezer forintig kaphatóak.

 

Nyakörv

A nyakörvek között is számtalan jól működő található. Azoknak viszont érdemes odafigyelni arra, hogy 2-3 hetente áttöröljük egy száraz ronggyal, ugyanis a bőr által termel zsíros anyagok a nyakörvek apró pórusait eltömhetik, így pedig a nyakörv a hatóanyagot nem, vagy csak kevésbé tudja leadni. Egy jobb nyakörvet már 4000 forinttól beszerezhetünk, és ahogy mondani szokás, határ a csillagos ég! Na jó, azért az nem, de 16 ezerbe is fájhat ez a módszer a pénztárcánknak. 

Tickless 

A Tickless kullancsriasztó egy elektronikus eszköz, amely ultrahang segítségével tartja távol a kullancsokat és bolhákat. Az emberek és állatok számára nem hallható jelet bocsát ki, amely megzavarja ezeknek az élősködőknek a tájékozódását, így nehezebben találják meg a gazdaszervezetet. Az eszköz teljesen vegyszermentes, nem irritálja a bőrt. A működéséhez akkumulátorra vagy elemre van szükség, és típustól függően általában 6–12 hónapig használható. A Tickless nemcsak állatokra kapható, mint a kutya, macska vagy ló, de emberek is alkalmazhatják, övükre, hátizsákjukra csatolva. Így túrázáshoz, erődjáráshoz tökéletes választás. Az ára változó, attól függően, hogy milyen állatra vásároljuk. Így elérhető már 9000 forintos áron, kerülhet 16 ezerbe is, de , mint írtuk is, hónapokig kitart a hatása.

kullancsinvázió
Forrás: Bors.hu

Thermacell

A Thermacell egy olyan kullancs- és szúnyogriasztó, amely nem ultrahanggal, hanem egy piretroid nevű hatóanyaggal működik, amit hő segítségével párologtat a levegőbe. A készülék egy láthatatlan védőzónát hoz létre maga körül, általában 20-21 négyzetméteren belül, amit a rovarok elkerülnek. A működéshez gázpatron és a hatóanyagot tartalmazó lapka kell, amelyeket időnként cserélni kell. Kempingezéskor, horgászatkor vagy kertben is tökéletesen jól működik. A legnépszerűbb modell, a Thermacell MR-300G, általában 14 490 Ft és 15 748 Ft között kapható, viszont a kezdőszett megvásárlása után már csak a lapkákat kell pótolni.

Fotó: Torjay Attila

Védőruházat

A Tanatex egy speciális, rovarriasztó hatású textilkezelő technológia, amelyet elsősorban ruhák, hálók, sátrak védelmére fejlesztettek ki. A lényege, hogy a szöveteket egy permetrinnel kezelt bevonattal látják el, ami egy rovarölő és -riasztó szer, hasonló ahhoz, amit például a Thermacell is párologtat, csak ennél nem a levegőbe kerül, hanem a ruha felületén marad. Ha a kezelt textíliárs kullancs vagy szúnyog kerül, az anyag meggátolja, hogy az tovább másszon vagy csípjen. Ezt a technológiát gyakran használják kültéri, túrázáshoz, vadászathoz, katonai vagy trópusi viselethez készült ruházatban, mert tartós védelmet nyújt anélkül, hogy külön kellene spray-t vagy más szert alkalmazni a bőrre. Ezek a ruhák több, akár még 60 mosást is kibírnak nélkül, hogy elveszítenék hatékonyságukat. A legolcsóbbak a pólók, melyek kaphatóan 15 ezer forinttól, míg van olyan nadrág, ami 51 ezer forintba is kerül. 

 

Ha nem akarunk költeni a kullancs elleni védekezésre

De ne becsüljük le az egyszerű módszereket sem! Elsősorban érdemes hosszú ujjú, világos ruhát viselni, hogy a kullancsokat könnyebben észrevedd, és ne érintkezzenek közvetlenül a bőrrel. Bár utcai viseletre a szandál- zokni kombináció nem túl nyerő, az erdőben nem divatbemutatóra megyünk, hasznos, ha a nadrág szárát beletűrhetjük a zokniba.


  •  


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában