2025.06.12. 08:00
A Balatonnál talált rá a titkos szerelem a népszerű íróra, azonnal beleszeretett a 20 évvel fiatalabb lányba
Balatonnál találta meg a nagy szerelmet, amely szinte filmbe illő, és olyan egyedülálló irodalmi levelezést eredményezett. Móra Ferenc életének meghatározó pillanatai a Balatonnál zajlottak
Móra Ferenc (1879-1934) életútja az Alföldről indult, mégis szoros kapcsolatba került a nagy tóval, életének meghatározó pillanatai a Balatonnál zajlottak. A kiskunfélegyházi, nagyon szegény származású Móra Ferenc a tanulásnak és szorgalmának köszönhette kiemelkedését a nehéz közegből. Tudatosan készült a diplomás létre is: a Budapesti Tudományegyetemen földrajz és természetrajz szakos tanári képesítést szerzett. S bár nem pedagógusként, hanem újságíróként dolgozott kezdetben a Szegedi Naplónál, később mégis a tudomány világához került közelebb, mint a szegedi Somogyi Könyvtár és a Városi Múzeum alkalmazottja, majd igazgatója. Polihisztor alkatnak mondhatjuk, aki az újságírás mellett a régészet és a muzeológia elkötelezettje lett, de ne feledjük a kiemelkedő terepét, az irodalmat sem! Hiszen ifjúsági regényeivel – A rab ember fiaia (1909), Csilicsali Csalavári Csalavér (1913), Kincskereső kisködmön (1918) – örökre beírta magát a magyar ifjúsági irodalomba. Az ifjúsági regényírás irányába Pósa Lajossal való megismerkedése indította el, de pályája valójában versköltéssel kezdődött. A versek később is visszatértek életébe, éppen a Balaton okán…

Fotó: Wikipedia
Amennyire sikeres és népszerű lett választott foglalkozásaiban és írói hivatásában, magánélete annyira volt zűrzavaros és nehézségekkel teli. Házasságot kötött Walleshausen Ilonával, de életét több szerelem is kísérte. Ilyen végzetes kapcsolatnak bizonyult a Kalmár Ilonához fűződő viszonya is. A 20 esztendővel fiatalabb lánnyal Balatonföldváron ismerkedett meg, ahol Az aranykoporsó című regényét szerette volna megírni, de helyette szerelmes dalok születtek ekkoriban. Móra a Zrínyi szállóbban akarta az alkotói folyamatot megkezdeni, ám halálosan beleszeretett az ott bridzsoktatóként dolgozó Ilonába. Kalmár Ilona azonban jegyben járó menyasszony volt és később férjhez is ment. De a szerelem voltaképpen nem szakadt meg. Ugyanis a szintén házasságban élő Móra hivatalos leveleket küldött az akkor már Horváth Istvánnénak nevezett Ilonának és szerelmes sorokat Földváry Kicának. A szerelem voltaképpen Móra Ferenc haláláig, 1934 februárjáig eltartott, s Kalmár Ilona lett a modellje az Aranykoporsó „kis Tűjének” is. Móra Ferenc különös hangulatú versei őrzik e szerelem emlékét, ennek egyikét idézzük:
Tücsökkirálynő, zöld szemű Titem,
Gavallér voltam hozzád, azt hiszem.
Főm ezüst koronáját neked adtam,
A Balatont a szemedre irattam,
A fecskéimet véled megfeleztem,
A rétpokrócot eléd teritettem,
Az ürgéim mind neked szalutáltak,
A gyíkjaim mind a farkukra álltak,
Szolgáid lettek a nap és szelek,
Vadgerlicék, fűszálak, levelek,
Egészen tétlen magam sem maradtam:
Szám piócáit kis melledre raktam,
Maradék eszem az öledbe tettem...
Tücsökkirálynő, mit nevetsz felettem?
Móra és Kica levelezése titkosan zajlott, és hosszú évekig nem derült fény a titokra. Kalmár Ilonát zsidó származása miatt gettóba kényszerítették, de egy bőröndben akkor is magával vitte a verseket, a levelezést, majd szabadulását követően egy füzetbe írta át azokat. Kica 1986-ban távozott az örökkévalóságba, de a levelezést a szegedi Móra Ferenc Múzeumra hagyta. Ez az anyag kegyeleti okokból csak a 21. században jelenhetett meg, a Címtelen versek kötetben. A könyvben a személyes hangvételű levelek mellett Móra szenvedélyes szerelmes versei is szerepelnek.

Fotó: MW
A halála előtt a Balatonnál üdült Móra Ferenc
- Móra Ferenc súlyos betegségben, életútjának felén, 55 esztendősen távozott az élők sorából, sírba vitte a nagy szerelem titkát. A korában hírességnek számító Móra egyébként szívesen járt a Balatonhoz. A földvári, végzetes kikapcsolódás előtt 1926-ban Balatonbogláron üdült, ahol a boglári Temetődombon régészekkel kereste az Árpád-kori templomromokat. A boglári legendárium szerint azokban a napokban nagy esőzés történt, így a sárban ragadt Móra Ferenc fél pár sárcipője is. E kedves történet mellett a valóság: Móra Ferenc a Balatonnál találta meg a nagy szerelmet, amely szinte filmbe illő, és olyan egyedülálló irodalmi levelezést eredményezett, amely nagyban árnyalja Móra Ferenc életművét is.