2025.06.06. 09:30
Ez ám az igazi Zimmer Feri – egy szempillantás alatt országos sztori lett a siófoki nyaralásból
Nem egészen erre számítottak, amikor lefoglalták a szállást. Egy háromfős társaság 120 ezer forintért bérelt ki három éjszakára egy siófoki apartmant, de a mosógépet nem használhatták. A csatlakozót hiába szerették volna bedugni – nagy meglepetésükre ugyanis a vezetéket egy kulccsal zárható dobozba rejtette a tulajdonos. A vendégek videója futótűzként terjed a közösségi oldalakon.
Egy siófoki szálláshely vendégei szokatlan megoldással találkoztak: az apartmanjukban ugyan volt mosógép, de annak csatlakozódugóját egy zárt dobozba rejtették. Ezzel lényegében használhatatlanná téve a készüléket. A háromfős társaság három éjszakára, 120 ezer forintért bérelte ki az apartmant Siófokon, és amikor jelezték, hogy szeretnének mosni, a tulajdonos közölte: csak öt napnál hosszabb tartózkodás esetén biztosított a mosógép használata. Hozzátette, hogy mindez a házirendben is szerepel, amelyet a bejáratnál helyeztek el.

Mosógép csatlakozó nélkül – A világítást hányadik naptól lehetett felkapcsolni?
A vendégek az esetről videót készítettek, amelyet megosztottak az interneten. A felvétel futótűzként terjedt, rengeteg kommentet és reakciót kiváltva. A legtöbben értetlenségüknek és felháborodásuknak adtak hangot, mások ironikus kérdéseket tettek fel, például: "A világítást hányadik naptól lehetett felkapcsolni?" A poszt szerzője egy hozzászólásban azt is elárulta, hogy három fő részére három napra mindössze két tekercs vécépapírt készítettek be. "Tehát kb. kockára ki volt számolva" – írta.
A videó után más lett a hangnem
A videó közzététele után a szállásadó e-mailben vette fel a kapcsolatot a vendéggel, és bocsánatot kért. A posztoló így fogalmazott: "De nem szeretném kiírni a szállás nevét, mert ezek hatására, illetve egy általam megírt e-mail után az egyébként korábban nem túl barátságos hangnemet megütő hölgy nagyon kedves lett. E-mailben is elnézést kért, és azt írta, hogy kinyitotta volna a zárat, ha időben jelezzük, hogy mosni szeretnénk. Lényegében ennyi a történet. Viszont nekem ez feldobta a napomat, és úgy látom, sokakat megnevettetett itt is." A szállás nevét végül nem hozták nyilvánosságra. A háromnapos nyaralásból néhány perc alatt országos sztori lett – és nem a panoráma miatt.