Retro

2025.06.19. 11:00

Gyerekkori emlékekből születik újjá a Szántódpusztai Majorság egyik épülete

Egy egykori tyúkól kel új életre a Balaton mellett, ahol a történelem és a gazdálkodás kéz a kézben jár. A Szántódpusztai Majorság újjáépülő óljában emlékek, régi téglák és különleges tyúkok kapnak helyet.

Romjaiból éled újjá a Szántódpusztai Majorság egykori szárnyasólja. Az újjáépítést Sörös Károly vezeti, aki 1968-ban született a pusztán, és személyes emlékek fűzik az gazdasági építményhez. A tyúkólból már szinte semmi sem maradt.
– Ugyanúgy szeretném visszaállítani, ahogy az a gyerekkoromban volt. Szántódpusztán születtem, és a Szent Kristóf kápolnában kereszteltek meg – mesélte Sörös Károly.

Szántódpusztai Majorság: új ól, régi emlékek
Szántódpusztai Majorság: új ól, régi emlékek
Fotó:  Szántódpusztai Majorság

Két család közösen használta – most pedig újjáépül a tyúkól a Szántódpusztai Majorságban

– Bár később átköltöztünk Szántódra, édesapám a TSZ fuvarosaként továbbra is a pusztán dolgozott, így én is gyakran odajártam – folytatta történetét a kőműves. – A hatvanas években az ólat a Peitli és Gurgel család közösen használta tyúkok, csirkék és kacsák tartására. Nem volt pénzük akkor az embereknek, az ól teteje földből, az oldala téglából készült – most is így fog kinézni. Nagyapám még hintót is hajtott itt, én pedig arra emlékszem, hogy sokszor a nagy góré előtt fociztunk. Húsz gyerek is volt akkor, az egész puszta a miénk volt. Kerítésen belül, védett helyen játszhattunk – idézte fel a múltat ​​Sörös Károly.

Fotó:  Szántódpusztai Majorság

Ilyen tyúkot még senki sem látott 

A szárnyasoknak készülő ólban a többi között különleges tyúkfajta is helyet kap. A Nágocsról indult Koppányvölgyi tarnyakúból nemesített kopasznyakú tyúk (neve: Dél-balatoni majorsági tarnyakú), most kerül bemutatásra Szántódpusztán, és – Simor Ákos agrármérnök elmondása szerint – tervezik az ottani felszaporítását. Eddig 20 példány született.

Régi téglák emlékeztetnek a múltra
Fotó:  Szántódpusztai Majorság

Régi téglák emlékeztetnek a múltra

Az ól falai nemcsak formájukban, hanem anyagaikban is a múltat ​​idézik: a téglák egy része a majorsági Kiskastély pincéjében zajló feltárás során kerültek elő. Néhány hónappal ezelőtt egy befalazott kandallót tártak fel, ahol 18. századi ezüst óratok, monogramos téglák, régi magyar pénzérmék és korabeli újságcikkek is előkerültek. A megtalált téglák között van egy DT monogramos darab is, amely a Tihanyi Apátsághoz köthető, és eredetileg is a majorság építőanyagai közé tartozott. Ezt a téglát is beépítik az ól falába, így válik a történelem ismét a jelen részévé.  

Csillaglesre invitálnak

A Szántódpusztai Majorság  június 21-én este egy különleges eseményre várja a családokat. A Szentiván-éji csillaglesen az égbolt megfigyelése közben Novák Richárd csillagász tart előadást a meteorok és csillagok világáról.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában