2025.06.20. 20:15
Újabb fontos fejlesztés valósult meg Szennán
Mintegy 35 millió forintból valósult meg a beruházás. Egy utca felújítás projektje zárult le, melyet ma adtak át ünnepélyes keretek között.
A Magyar Falu Programnak köszönhetően 14.053.947 Ft támogatásban részesült Szenna Község Önkormányzata, mely ezt az összeget saját forrásból, mintegy 20 millió forinttal kiegészítve felújították a Bárdi utca 670 méteres részét. Az utca hosszú ideje nagyon rossz állapotban volt, és maga az út a Szenna-Bárdudvarnoki összekötő út belterületi szakaszaként is funkcionált megérett már a cserére.

Fotó: Muzslay Péter
Megújult a Bárdi utca Szennában
A belterületi útszakasz új padkát és teljesen új aszfaltszőnyeget kapott, valamint az Árpád és a Tildy Zoltán utcai lehajtó között jelentősen, csaknem 1 méterrel megszélesítették a burkolatot. Ezen felül az út alatti áteresz, valamint a levezető árok is javításra, tisztításra került.
– Amikor egy település újul, szépül, fejlődik, akkor nem csupán a környezet változik meg, hanem az itt élők mindennapjai, és talán a jövőbe vetett hitük is megerősödik. Egy jó közérzetű falu nemcsak lakóhely, hanem közösség, és ez óriási érték a mai világban. A falvak nem a múlt nosztalgikus színterei, hanem a jövő kulcsfontosságú helyei lehetnek, ha megbecsüljük őket és támogatjuk fejlődésüket. A helyi közérzet, az élhetőség, az emberléptékű környezet, a közösség összetartása mind olyan értékek, amelyekre építenünk kell – mondta el Gelencsér Attila, országgyűlési képviselő.
Hozzátette: ez a fajta jólét nemcsak a gazdasági fejlődés alapja, hanem a lelki egyensúly forrása is. Ezek pedig hozzájárulnak ahhoz, hogy falun élni büszke és értékes életforma legyen.
Útátadó Szennában
Fotók: Muzslay PéterA beruházás megvalósulásához a kormányzati támogatáson kívül és az önkormányzat elhivatott munkája mellett szükség volt a szennaiak türelmére is – hangzott el az ünnepségen.