A főtt kukorica illata és a munka becsülete a balatoni nyarakról

Nyár közepén a forrósággal kart karba öltve mindig beállít az újságírói uborkaszezon. Fél füllel hallottam kollégámat, hogy a kukoricafőzés titkos rejtelmeibe igyekszik beavatni az olvasót. Ilyenkor feltámadnak a régi emlékek a régi balatoni nyarakról, amikor a strand slágere volt a friss főtt kukorica. Az ember szinte érzi a foga között azt a hajdani ízt. Az olyan nosztalgiától áthatott személyiségnek, mint én, ez gyakran jelenti azt, hogy a régi finomabb volt, mint a mostani „bóti”. 

Főtt kukorica illata hozza vissza a nyarat

Az én fiatalságomban, a 80-as években legendákat lehet hallani arról, hogy valaki meggazdagodott a strandon árult kukoricából, netán az utcán árult pattogatott kukoricából. Ekkor bontogatta szárnyait a piacgazdaság, és a vállalkozó mint külön személyiségforma így jelent meg. Ha valaki élelmes volt és felvásárolta a terményt a somogyi falvakban, aztán saját kezűleg kiszállította a strandra, szép haszont zsebelhetett be. De ebben benne volt az is, hogy az illető dolgozott, és a saját munkájával teremtette meg a kukoricán alapuló egzisztenciáját. 
S ahogy erre ma visszagondolok, ebben benne volt az is, hogy valaki fiatalon nem influenszer, esetleg médiasztár akart lenni, vagy nem a telefont akarta nyomkodni naphosszat, hanem hajlandó volt megfogni a munka végét. De ne dicsérjük túl a hajdani vállalkozókat, hiszen simlis mindenütt akadt. Az azonban máig ható tanulság, hogy ne kukoricázzunk, mert érdemes dolgozni, ha vinni is akarjuk valamire. Ez minden korra alkalmazható alap­igazság akkor is, ha közben visszavonhatatlanul változik a világ.