vonatbalesetek

2018.04.24. 08:29

A vészfék sajnos már csak ritkán segít

Somogyban áprilisban már történt vasúti átjárós baleset. Halálos gázolásnál legutóbb tavaly helyszíneltek Somogyban. A MÁV biztonsági szakemberei 2017-ben országosan közel kétszázszor tartottak forgalombiztonsági ellenőrzést a sorompóknál, s az akciót idén is folytatják megyénkben.

Harsányi Miklós

– Idén áprilisban Barcs közelében ütközött vonattal egy személygépkocsi. Tavaly Mernye térségében egy személygépkocsi okozott balesetet az átjáróban, s Kaposvár és Kaposmérő között egy kerékpárost gázolt halálra egy vonat. Ádándnál 2016-ban történt egy baleset, ahol nem volt sérült, míg abban az évben Barcs és Babócsa között egy halálos eset történt: mindegyik alkalommal teherjármű ütközött vonattal – tájékoztatott csütörtökön a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága. A fővonalakon – Budapest–Székesfehérvár–Nagykanizsa–Gyékényes és Budapest–Pécs – jellemzően óránként 100-120 kilométeres sebességgel közlekednek a vonatok, a mellékvonalakon 50, 60, illetve 80-as tempóval. A mozdonyvezetők folyamatosan figyelik a pályát. Amikor a sínek között veszteglő autót, embert vagy állatot látnak, akkor egyetlen lehetőségük a vészfékezés, s kürtöléssel figyelmeztetnek. Egy személyszállító vonat szerelvénye 200-400 tonna, míg egy tehervonaté akár 3000 tonna is lehet, így a vonat fékútja többszöröse egy személyautónak. A vonatok általános fékútja vészfékezéssel ezer méter is lehet, egy 100-120 kilométerrel közlekedő vonat megállásához 500-600 méter szükséges. Ráadásul ha kanyarban halad a vonat, akkor csökken a belátható távolság, ezért még kevesebb eséllyel lehet időben megállítani a szerelvényt.

A MÁV tájékoztatása szerint gyakori, hogy a járművezetők nem néznek körül, mielőtt az átjáróba hajtanak, máskor túlbecsülik saját képességüket vagy rosszul mérik fel a vonat távolságát és sebességét, így azt hiszik, hogy időben átérnek a síneken. A kerékpárosok és gyalogosok között sem ritka, hogy körülnézés nélkül haladnak át a kereszteződésen. S többször előfordult, hogy az átjáróban a vonat oldalának ütköztek. A MÁV azt is közölte: vasúti berendezés meghibásodásából eredő baleset több mint hét éve nem történt. H. M.

Kevesebb a karambol az idén

– Az első negyedévben az előző évi huszonhétről tizennyolcra, azaz 33 százalékkal csökkent az ütközések, gázolások száma a vasúti átjárókban – számolt be erről a MÁV. Idén március végéig egy halálos, egy súlyos és öt könnyű sérüléses baleset történt, mindegyik jól működő sorompóval biztosított átjáróban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában