egészség

2018.02.20. 09:00

Ajtay Zénó azt vallja, a beteg méltósága a legfőbb törvény

A Praxis DR. Zénó Magánklinika egyfajta szigetként működik a régió magánpraxisai között, ennek oka a rendkívül barátságos légkör, a betegbarát hozzáállás, és a tulajdonos Ajtay Zénó személye. A kardiológus, belgyógyász tizenkilenc éve kezdett magánpraxisba Kaposváron.

Koszorus Rita [email protected]

– Az egyetem elvégzése után 1989-ben érkezett Kaposvárra. Milyen volt akkor itt dolgozni?

– Érdekes volt ez az időszak, 10 évet dolgoztam Kaposváron a Megyei Kórház Belgyógyászati Osztályán. Egy fantasztikus osztályra kerültem, remek kollégákkal dolgozhattam. Boros György főorvos úr – nekem az utolsó igazi belgyógyász –, aki pár évig volt a főnököm, egy mindenhez értő átfogó orvoslás képességével megáldott osztályt és rendkívül ambiciózus orvosgárdát vezetett, máig büszke vagyok arra, hogy velük dolgozhattam. Osztályunk orvosainak nevei évtizedek távlatából is jól csengenek. A teljesség igénye nélkül számomra a következők voltak meghatározóak: Kenderesi Péter, Mágel Ferenc, Nyárádi Attila, Egyed Miklós, Rucz Károly. A kardiológián kívül mással is foglalkozó szélesebb szemléletű magánklinika létrehozásához ezek az első évek nagyban hozzájárultak.

– Mikor hívták vissza Pécsre?

– 1994-ben szakvizsgáztam belgyógyászatból, 1998-ban kardiológiából és egyszer csak kaptam egy telefont Pécsről, Cziráki Attilától, aki jelenleg a Szívgyógyászati klinika igazgató professzora, hogy alakul a klinika és menjek oda orvosnak. Rögtön igent mondtam. Pedig építkeztem itt, a Szegfű utcában. Nos, így lettem a klinika alapító tagja. Érdekesség, hogy én voltam az első ügyeletes a Szívklinikán. Ekkor, 1999-ben itt Kaposváron már elég sok hozzám kötődő beteg volt. Ekkor döntöttem úgy, hogy nyitok itt egy magánrendelést. Kaposváron volt a családom, lejártam Pécsre dolgozni, és bíztam benne, hogy meg fognak keresni azok a betegeim, akiknek messze van Pécs. Így is történt, gyakorlatilag mondhatom, hogy alig fél év alatt megtelt a magánrendelésem. Hét közben Pécsett, Kaposváron pedig majdnem minden szombaton dolgoztam.

– Nem volt fárasztó?

– Nem vettem észre, a siker doppingolt. Ám a családom igen, azért van lelkiismeret-furdalásom. Nagyon jó volt a betegeknek a szombati nap, mert nem kellett kiesni a munkából, hogy eljöjjenek orvoshoz. Ez az idő állhatatos munkával telt, egy mindenről lemondó időszak volt. Kialakítottam Kaposváron egy akkora pacientúrát, amelyből 14 év után lett ez a klinika a Szegfű utcában. Annyi év után végre megteremtettem annak a feltételét, hogy a saját utamat kezdhettem járni.

– Milyenek voltak a szakmai feltételek az induláskor?

– Akkor még komoly műszerek nélkül dolgoztam, az első ultrahangot 2005 körül vettem. Ez volt az egyik első magánultrahang itt Somogy megyében. Akkor szereztem be az első terheléses és Holter EKG rendszert is. Ezek ára majdnem két lakás ára volt. Olyan dologba vágtam bele, amiről minden barátom megpróbált lebeszélni.

– Nem félt, hogy nem fog menni, nem éri majd meg?

– Nem, mert én – habár az élet üzletszerű üzemeltetésre kényszerített, nekem is kell könyvelőt tartani – nem üzletileg számoltam. A saját örömömre vásároltam az eszközöket. Vehettem volna magamnak egy jó autót, lakásokat, azokat kiadhattam volna, de nem okozott volna örömet.

– Az ultrahanggal és új eszközeivel lépéselőnybe kerülhetett a kollégáival szemben?

– Igen. De nem a verseny volt a fő motiváció, hanem az, hogy sokkal gyorsabban és pontosabban jutottam diagnózishoz. Fantasztikus dolog a kardiológiában az ultrahang. Gyakorlatilag az EKG-val együtt modern fonendoszkóppá vált, nélküle már nem illik szívbeteget vizsgálni. Nemcsak a diagnózis felállításához, hanem a gyógyszerelés hatékonyságának leméréséhez, a betegség lefolyásának követésére is elengedhetetlen. Sokkal pontosabban lehet gyógyszerelni.

– Papp Lajos professzor volt a mentora. Ő hogyan hatott az ön karrierjére?

– Papp Lajos professzor Úr óriási hatással volt a dél-dunántúli kardiológiai szemléletre, a gyógyításra és természetesen ránk, munkatársaira is. Kiváló szervező volt és szilárd, gyakran makacs elképzeléssel teremtett egységes kardiológiai szemléletet régiónkban. Ezzel több élet köszönhető neki, mint a szívsebészeti közvetlen műtéti és iskolateremtő tevékenységnek. Kardiológusként szervezést és szemléletet tanultam tőle. Emberként még többet. Regionális konferenciákat tartott hetente, személye garancia volt arra, hogy a régió vezető kardiológusai rendszeresen találkozzanak, az eseteiket együtt beszéljék meg. Ennek következtében az évek alatt egységes szakmai gondolkodás és nyelvezet alakult ki a betegeink hasznára. Így aztán Somogyban fokozatosan én lettem az egyik fő szakmai véleményformáló erő. Papp Lajos tehát a lélek és a test egységét tovább gondolta és e mögé teremtett egy egységes szervezeti formát.

– Akkoriban nagyon elfoglalt volt. Mikor döntött úgy, hogy bővíti a klinikát?

– Közel ötven évesen azt vettem észre, hogy én ezt a mennyiségű munkát már nem bírom. Sok volt a heti hat nap munka. Szombatonként már nem tudtam elég helyet biztosítani a pácienseknek, ez a ház pedig itt állt üresen. Ekkor határoztam el, hogy itt fogok dolgozni a Szegfű utcában, de hogy a többi nap se álljon üresen, megtöltöm tartalommal. Jelenleg 18 szakma és doktor dolgozik sikeresen, és új szakmák is startra készen állnak. Márciusban kezdi rendelését nálunk Szabados Sándor szívsebész professzor, a Szívcentrum volt igazgatója, aki több mint ezer somogyi beteg szívet operált a Szívcentrumban. Későbbiekben gasztroenterológiai rendelést is tervezünk indítani.

Fontos tudni, hogy a talajt veszített ember is rögtön érzi az őszinte segíteni akarást

Arra is kíváncsiak voltunk, vajon azt hogy éli meg az orvos, ha rossz hírt kell közölni a beteggel?

– Ez valóban gyakori, ám azért szerencsések vagyunk mi kardiológusok, mert óriásit változott a szakma – mondta Ajtay Zénó. – Tehát azt mondhatjuk, míg 30 éve a szívinfarktusos vagy szívelégtelenségben szenvedő betegek fele-harmada egy éven belül meghalt, addigra most, az ellátási protokollok, a műszeres beavatkozások, koszorúér-tágítások, speciális pacemakerek, műtéti lehetőségek következtében azt mondhatjuk ez töredékére, akár tizedére csökkent. Ha valaki bejön hozzánk és bajt találunk, bár könnyes szemekkel távozik, de mindenképpen elmondhatjuk azt, hogy szinte mindig tudunk segíteni. Nagyon ritka a tehetetlenség érzése. Egyszerűen világosan és őszintén kell beszélni, „tesszük, amit lehet”. Azt látom, hogy ilyenkor nagyon magányosak a betegek, de a talajt veszített ember is rögtön érzi az őszinte segíteni akarást. A rossz hírt jól közölni nem lehet. Fontos, hogy ilyenkor is hitelesek maradjunk. A túlsajnálattal szemben a reális remény hangsúlyozásával nem elég orvosként, sokkal inkább együttérző emberként kell a beteg mellé állni. A beteg méltósága a legfőbb törvény.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában