vízi világ

2018.05.24. 09:46

Az idén is kipingálták az aluljárót, színes a világ Fonyódon

Ismét kifestették a fonyódi aluljárót a Tárnoki Művészeti Egyesület tagjai. Kalóz, pikkelyes vízisikló és repülőroncs is megjelenik a színes alkotásokon.

Góz Lilla

– Két évvel ezelőtt keresett meg minket a fonyódi vasútállomás vezetője, hogy látott a közösségi oldalon egy zajvédő palánkot, amelyet kidíszítettünk. Abban reménykedett, ha kifestjük az aluljárót, hátha nem firkálják össze – idézte fel Major László a kezdeteket. A Tárnoki Művészeti Egyesület elnöke hozzátette: mivel az aluljáró Balaton szint alatt van, ezért vízi világot terveztek ide. Megjelenik repülőgéproncs, kalóz, vízisikló, két lubickoló láb és színesebbnél színesebb halak is.

– Azokat festettük vissza, amelyek korábban voltak, mivel a dél-balatoni vonalat újítják fel és a kivitelező kérte, állítsuk vissza az eredeti állapotot – mondta el Major László.

A egyesület négy éve működik, tizenegy tagjuk van, akik munkájuk mellett foglalkoznak palánkok, betonfalak, aluljárók kidíszítésével. – Szeretnénk az embereket közelebb vinni az urbánus művészethez, ami kicsit fellendülőben van. Gyerekszobákban, kerítéseken, házfalakon jelennek meg festmények – tette hozzá Major László.

Azt mondták: a fonyódiak nagyon kedvesen fogadták őket, megdicsérték alkotásaikat, csokit, üdítőt, pizzát vittek nekik, míg festettek. Balatonbogláron pedig az aluljáróban a szőlészet és borászat témaköre jelenik meg.

Minden, ami Balaton ==>> Likebalaton

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában