Osztopán

2017.09.22. 19:50

Kastélyba járnak oviba és iskolába az osztopáni gyerekek

Sándorica, Banyicska – ez a népi neve azoknak a területeknek, amelyek a település felett a dombtetőn helyezkednek el, és ahonnan a csapadék nagy mennyiségben lezúdul Osztopánra.

Kovács Gábor, [email protected]

Az árokrendszer ugyan megfelelő a faluban, de a nyári viharok idején a száraz föld nem szívja be a csapadékot, hanem a falura önti.

– Nagy felhőszakadáskor a víz a köves útra is kicsapott, a tűzoltóságot is kellett hívni, szivattyúval kellett a vizet átemelni – idézte fel Kovács Béla polgármester. – Olyan a földrajzi adottságunk, hogy a bevezető nagy árok a csapadékot lehozza a felettük lévő nagy mezőgazdasági területekről a faluba. Most azonban a belvizes közmunkaprogramban öten dolgoznak folyamatosan az árkok megtisztításán szeptember végéig. Aki erre utazik a Balaton felé, az látja, hogy Osztopán nincs elhanyagolva, habár kanyargós és veszélyesnek mondható az idevezető út.

Évtizedek óta nem sikerül azonban a szennyvíz-csatornázást megoldani a községben. A falu ugyanis egy körzethatáron fekszik. Somogyvártól a Balaton felé eső területen működik egy csatornarendszer, és a Somogyjádtól a Kaposvárig tartó térségben is egy másik. Osztopán a kettő között van, és ide az egyik rendszert se lehetett volna elhozni, mert ahhoz már emelőrendszert kellett volna beépíteni, ezt pedig senki sem tudta felvállalni. Egyedi megoldást kell majd létrehozni, hangsúlyozta a polgármester. Nagyon fontosnak tartja ezt a kérdést, mert ha nem lesz csatornahálózat, nem tudják biztosítani a lakóknak, hogy ugyanolyan komfortot érezzenek mint másutt, és akkor nem várható el, hogy ne költözzenek el.

Az osztopániak harmadik világtalálkozójára készül a falu

– Egy településen akkor érzik jól magukat a helyiek, ha tudnak olyan rendezvényeket tartani, ami összefogja őket, ma már ez a helyi kultúra alapja – mondta Kovács Béla. – Mi szeptember végén tartjuk a faluból elszármazottak ünnepségét. Az 1980-as években sokan költöztek el, főként Kaposvárra. 100-120 fővel csökkent akkor a népesség. A fogyás azóta megállt, sőt az utóbbi években szívesen jönnek vissza. Még Kanadából és Németországból is hazalátogatnak a világtalálkozóra.

A Tallián-kastélyt nem engedte eladni az önkormányzat, mert amíg helyi kézben marad, addig szerintük a falu jövője biztosított. A kastély egyik felében működik ugyanis az óvoda harminc gyermekkel, a másik felében pedig az 1-6 osztályos iskola. Sikeres mezőgazdasági közmunkaprogram is működik a faluban, a terményeket a Fonyód felé tartó autósoknak is megpróbálják értékesíteni egy út menti árusítóhelyen. Jelmondatuk szerint a közmunka kizárólag úgy működik, ha csak a falunak termel, és azt, amit a falu talál ki, mert akkor a falu is jobban elfogadja. A polgármester hozzátette: ezzel is hozzájárulnak ahhoz, hogy a vidék érték maradjon, a természet szeretetével és védelmével, a somogyi emberek gondolkodásmódjával.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában