Helyi közélet

2018.05.23. 20:00

Bemutatkoztak a kreatív Zichysek

Tűzpiros míder, tengeri kagylókat idéző ruha vagy éppen szuperhősnők plakátokon. A tizenharmadik évfolyamos Zichys diákok vizsgaremekeiből nyílt kiállítás szerdán az Agórában.

Góz Lilla

– Két vizsgaruhát készítettem, a népművészetből merítettem motívumokat. Háromdimenziós virágokat készítettem, ezek kerültek egy piros alapra. A másik pedig egy szűkített míder lett – mondta el Huszár Erzsébet. A divattervező és stílustervező szakos hozzátette: szeretne ebben a szakmában elhelyezkedni, de tudja, hogy még sokat kell tanulnia, fejlődnie.

– Én egy videoklipet készítettem, több hónapot dolgoztam az animációkkal. Extrém sportok jelennek meg benne, amelyet egy dj ismerősöm számára vágtam össze – mondta el Kováts Domonkos. Hozzátette: első alkalommal vesz részt kiállításon és nagyon tetszik neki, hogy munkáját bemutathatja a kaposváriaknak.

– Harmincegy tanuló vizsgázik június első hetében, nekik a vizsgamunkájuk része, hogy a saját szakmájukra jellemző alkotásokat készítsenek, akár fotókat, grafikákat, kisfilmeket, plakátokat vagy ruhákat – mondta el Surányi Péter, a kaposvári iparművészeti szakgimnázium igazgatója. Hozzátette: a szakmai elnökök az Agórában fogják a pályamunkákat értékelni.

– Nagy öröm számomra, hogy iskoláink tanulóinak alkotásai révén az intézményünkben folyó szakmai munkát megismerhetik a kaposváriak. Látható, hogy öt év alatt egy kreatív, tehetséges általános iskolás öt év alatt hova tud eljutni – mondta el Surányi Péter.

Gelencsér Attila, országgyűlési képviselő köszöntőjében úgy fogalmazott: szüksége van a nemzetnek tehetséges fiataloknak a jövőnk érdekében. Megjegyezte: fontosnak tartotta, hogy megismerje a szárnyukat bontogató művészpalánták világát, akiket támogatni kell, hogy komoly szakemberekké válhassanak.

A kiállításmegnyitón Tóth Mónika divattervező művésztanár munkáját Zichy aranyjelvénnyel köszönték meg. Csütörtök délután pedig a tehetségpályázatban résztvevő keramikus és mozgókép-animációs szakos tanulók mutatják be alkotásaikat iskolájukban. A Rippl-Rónai Fesztiválon is találkozhatunk a diákokkal, akik portréfestéssel, megaposzterekkel, kézműves foglalkozásokkal, pólónyomással készülnek az érdeklődőknek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában