posztumusz

2018.04.22. 17:27

Borászok Borásza lett Konyári János

Posztumusz lett a Borászok Borásza cím birtokosa, a 2017. májusában elhunyt balatonlellei borász, Konyári János.

Koszorus Rita

A jelöltek listáját a cím eddigi birtokosai alakították ki, amelyeket elküldtek Vinum Praemium Alapítvány kuratóriumához. A beérkezett listákat összegezték, majd a jelölő testületet alkotó Borászok Borászai közös megegyezéssel véglegesítették az ötven idei jelölt nevét. Ezután kétkörös szavazással döntöttek a díjazott személyéről, s a többség Konyári Jánosra szavazott.

A közel egy éve elhunyt nagy hírű borász Garamvári Vencellel a rendszerváltáskor alapították meg a ST. Donatus Pincészetet, 2000. óta működtette saját, családi családi pincészetét, s mellett az Ikon Borászatot is vezette.

A balatonlellei Kishegyen található Konyári Pincészet a Dél-Balaton egyik meghatározó és közismert borászata lett. Jelenleg is 38 hektáron termesztenek szőlők, a már említett Kishegy mellett, az Öreghegyen, Bánomhegyen, Szárhegyen, Jánoshegyen és Sinai-hegyen.

Konyári János 2008-ban az Év Bortermelője címet, emellett boraival számos nemzetközi és hazai elismerést szerzett. Többek között 2010-ben Loliense nevű vörösborát Somogy Borának választották.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában