borkultúra, gasztronómia, közösség

2018.02.25. 14:32

Borforraló fesztivált rendeztek Marcaliban

Immáron nyolcadik alkalommal rendezték meg a Marcali Borforraló Fesztivált.

Sonline

Borforraló fesztivál Marcaliban

Ismét melegen ajánlották a borokat, immáron nyolcadik alkalommal rendezték meg a Marcali Borforraló Fesztivált. A borforraló amellett, hogy a város egyedi arculatához tartozik, turisztikai vonzerővel is bír. A fesztiválnak három alappillére van: a városra jellemző borkultúra, gasztronómia és a közösségek megerősítése.

A forralt bor a téli időszak ínyencsége, számos variációval, ízesítéssel és a mellé illő borkorcsolyák készítésével. A közösségeknek a város életében betöltött fontos szerepét hangsúlyozta köszöntőjében Mozsárné Kutor Veronika, az önkormányzat kulturális bizottságának elnöke is.

A hagyományosan február utolsó szombatjára tervezett rendezvény helyszíne a Piac tér volt. A verseny alatt és után – a fesztivál védjegyévé váló – borforralós kerámiabögréből lehetett kóstolgatni a különböző forró italokat. A Da Bibere zalai Borrend tagjai értékelték a forralt borokat. Az idén az Obsitosok csapata vehette át a győzelmi boroskancsót Móring József Attila országgyűlési képviselőtől.

Míg a csapatok forralták a boraikat, a marcali Bale-Seen zenekar fokozta a versenyhangulatot. Színpadra lépett a Fourtissimo zenekar jazzrock formációval, majd a Csinibabák Rock'n'Roll Show-val. Az Új Fiesta latin popzenével szórakoztatta a közönséget. A sztárfellépő Baby Gaby volt. A programsorozat retrodiszkóval zárult Stoneface DJ-vel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában