Kábító hatás

2017.08.18. 16:33

Buliturizmus és droghelyzet a Balatonon: mást szednek a külföldiek

Ha buliturizmus nem is olyan mértékű a Balatonnál, mint Budapesten, a szórakozni vágyó külföldi fiatalok nyaranta átrajzolják a drogtérképet a megyében. Emiatt a fesztiválokon is eltérő képet mutat a szerhasználat.

K.G.

– A pszichoaktív szerek közül a serkentők, az amfetamin és az extasy voltak a klasszikus drogok Magyarországon, amelyeket a 2010-es évek elején felváltottak a dizájner drogok. Ezekhez elképesztő méretekben juthattak hozzá akkoriban a fiatalok. Keresletük ma már a szintetikus kannabinoidok miatt hátrébb szorult, de van belőlük bőven a piacon – mondta Szemelyácz János addiktológus. – Érdekes módon a dizájner drogokat a külföldi turisták kevésbé keresik. A magyar fiatalok számára a dizájner drogok az olcsóságuk miatt is vonzók, mert jóval kevesebbe kerülnek, mint az amfetamin és az extasy, nem beszélve a kokainról, amely a gazdag emberek kábítószere. Drogmegelőző szolgálatunk több fesztiválon is részt vett az idén, vannak tapasztalataink. A Balaton Soundon dizájner drogból volt bőven, Ozorán viszont a klasszikus hallucinogének mentek, illetve a serkentőszerek. A legnépszerűbb Balaton-parti szórakozóhelyeken előfordulhatnak dizájner drogok. A külföldiek azonban inkább az amfetamin-extasy vonalon maradnak, de ha Magyarországon nyaralnak, akkor a dizájner drogokkal is beérik, de inkább a hagyományosabb szereket kedvelik. A szakemberek tudják, hogy ezek a hagyományos szerek a dizájner drogoknál még mindig kevesebb káros következménnyel járnak, pedig ezek sem veszélytelenek: szívritmus zavarokat, kiszáradást, pánikrohamot okozhatnak, de kisebb mértékben, mint a dizájner drogok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában