Egy lokálpatrióta Boglárról, akinek küldetése a civil összefogás

– Mindenkihez van egy kedves szava, és érezhetően sokan kedvelik. Honnan ered ez a mérhetetlen emberszeretet?

– Anyukám fodrász volt itt Balatonbogláron. Tulajdonképpen a fodrászüzletben nőttem fel – felelet kérdésünkre Szalai Tünde. – Mindig, mindenkitől megkérdezte, hogy van, mi újság? Természetessé vált, ha ismerek valakit, megkérdezem ezeket tőle. Talán ennek a közvetlenségnek köszönhetően mindig benne voltam a közösség központjában, például a diákönkormányzatban, és hasonló tömörülésekben.

– A néptánchoz is így került közel?

– Az csupán a véletlen műve. A Táncsics Mihály Gimnáziumba jártam Kaposváron, amíg másodikban meg nem buktam matematikából, pedig Kis Zoltán egy zseniális tanár volt. Inkább visszajöttem Fonyódra a gimibe. Ott azonban kötelező volt valamilyen szakkörre járni. Gondoltam, olyat keresek, ami csak ritkán van. Kiderült, hogy néptáncra hetente csupán kétszer kell járni. Úgy éreztem, hogy kibírok ennyi ugrabugrát. Az első szerelmem is néptáncra járt, így még nagyobb lett a lelkesedés. Közben Bogláron a Lelle Táncegyüttes egy minősítő műsorra készült, és az akkori koreográfus, Nagy Zoltán József beszervezett. Két hét alatt tanultam meg a zempléni táncokat, és részt vehettem a versenyen. 17 évesen nagyon megtetszett, hogy ezzel a műfajjal úgymond „lehet menni”. Annyira szerettem, hogy „C”, majd „B” kategóriás néptánc-oktatói vizsgát tettem le. A boglári Szelence Gyermek-táncegyüttest 20-25 évig vezettem Szabó Zsolttal.

– És éppen tizennyolc éve a helyi művelődési ház vezetője lett. Ez a néptáncban elért sikereknek köszönhető?

– Ebben egy másik véletlen játszott közre. Amikor a kaposvári tanítóképző főiskolára jártam, Gulyás János, akkori igazgató éppen népművelőt keresett. Nem mentem el tanítónak, hanem felvett. A világ legjobb főnökét ismertem meg személyében. Közben gyermekem született, és amikor vissza akartam térni a munka világába, éppen akkor írtak ki pályázatot a művelődési ház igazgatói posztjára. Sikerült betöltenem. Közben az ELTE kultúrmenedzser szakát is elvégeztem, így volt lehetőségem az elméleti tudást rögtön a gyakorlatba áthelyezni. Ekkor jött a legtöbb ötlet.

– Kíváncsiságból bekukkantottam közösségi oldalára, még végiggörgetni sem volt kevés, nemhogy megjegyezni, mennyi mindenben vesz részt, mint főszervező.

– Az első a Méta Fesztivál, ami még akkor született, amikor tanítottam, illetve a „B”-s táncház vezetői vizsgát tettem. Felmerült a kérdés, miért mindig ugyanazok a tánccsoportok nyernek? Ezért létrehoztunk egy anonim versenyt, ahol pontozásos rendszer van, és nem mondjuk meg, ki készítette fel a csoportot. Azt is kikötöttük, hogy ugyanaz a zsűri nem jöhet öt éven belül. Nagy sikere lett a minősítőnek, szeretnek hozzánk járni. Az idei a XXI. volt a sorban.

– Legutóbb arról beszéltünk, hogy a folklór múltnak köszönhetően csakis népi kultúrát vártak itt, ám elég változatos programokat szervezett.

– A Méta Fesztivál valóban a néptáncnak köszönhető, ám szerveztünk itt az „akkori” fiatalokkal rockfesztivált is a 90-es évek elején. 1989-ben a frissen alakult Helyiérték Gondolkodók és Alkotók Regionális Egyesületével nyertünk egy pályázatot, így létre tudtuk hozni az első rock fesztivált. A testvérvárosunkban, Szentegyházán, Erdélyben. Ez a rendezvényünk azóta is visszatérő, bár most már Balatonboglár a helyszín. Szinte ugyanekkor született meg a Jazz és Bor Fesztivál ötlete is. Egyre színesedett a kínálat. Minden évben van tűzugrás, amit mindig Szent Iván nap előestéjén tartunk, ugyanis azt akkor kell.

– Melyik rendezvényt tartja a legkülönlegesebbnek?

– Egyik Méta Fesztivál után már csak néhány nő volt a helyszínen, a zenekar is éppen búcsúzni akart. Rávettük őket, hogy muzsikáljanak nekünk. Fergeteges buli lett belőle. Azon nyomban eldöntöttük, hogy évente lesz nálunk „banyabál”, ahová csak nők jöhetnek szórakozni. Az egyébként novemberi rendezvény ma már ott tart, hogy ötfős csapatok komolyan felkészülnek, és a vándorseprűért versenyeznek. Este tízig csak hölgyek, vagy nőnek öltözött férfiak vehetnek részt a buliban, utána már férfiakat is beengedünk. Hihetetlen jelmezekben vonulnak fel ilyenkor a résztvevők.

– Akkor mondhatjuk, hogy a buli a munkája?

– Szerencsésnek mondhatom magam, hogy a munkám javarészt szórakozásból áll. Ugyanakkor más az időbeosztásom, mint mondjuk az átlagembereké.

Példaértékű összefogás

Szalai Tünde három éve már nem a művelődéi ház igazgatónője, az egyesület égisze alatt tevékenykedik. Mint mondja sokkal nyugodtabb lett így az élete, például hétvégenként eldöntheti, mit fog csinálni. De az is jó, hogy továbbra is szervezheti, amit idáig. Ebben nagy segítségére van – országosan is példaértékű módon – rendszeresen egy népes önkéntes társaság, akik az ország különböző pontjairól jönnek Balatonboglárra évről-évre segíteni sátrat pakolni, padot hordani. – Eddig tizenegy házaspárt hoztam össze a rendezvények kapcsán. Közöttük akadt olyan pár, akik kezdetben utálták egymást, Csupán azt kértem, öt percig beszélgessenek egy pohár pezsgő mellett egymással. Hajnali négykor jöttek azzal, hogy megtalálták egymásban életük nagy szerelmét – mesélte mosolyogva. Civil jelöltként képviselőnek választották a helyi testületbe, s mint mondja, nagyon tetszik számára, hogy civil és ifjúsági tanácsnok lehet. Rengeteg információ jut el hozzá, változatos munka, és van mit tenni, s az Értéktár Bizottság elnökeként is bizonyíthat.