Kaposvár

2017.09.25. 17:30

Egyedülálló programsorozattal készül az Irodalmi Kávéház

Folytatódik az Irodalmi Kávéház a Somogy Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Társulatnál (TIT). A kezdeményezés harmadik évadát kezdi meg októberben, amellyel minél szélesebb réteget igyekeznek megszólítani.

Koszorus Rita

Egyedülálló a programsorozat, amelyet évről évre összeállítunk – mondta el kérdésünkre Orlikné Horváth Vera Anna, a kávéház ötletgazdája. – Huzella Pétert hívjuk novemberre, Sarkadi Kiss János egy Arany János-estet tart majd – mondta a Somogy Megyei TIT munkatársa. – Ami kuriózum, hogy az idén egy színházi előadást is betettünk a programba. Két színész játékában láthatják az érdeklődők Mark Twain Ádám és Éva naplója című történetét.

A 2017/18-as évad programjaként októberben fellép Heinczinger Mika, a Magyar Örökség díjjal kitüntetett Misztrál együttes tagja. De Gál Laura kaposvári énekművész is szórakoztatja a kultúrakedvelő közönséget és a Somogy Zenekar is. Tavaly szerveztek először borvacsorát az Irodalmi Kávéházban, ez idén folytatódik: elsőként a szekszárdi Takler Pincészet borait kóstolhatják meg az érdeklődők. Az Irodalmi Kávéház programjaival igyekszik minden korosztályt megszólítani. Ez az előző évadban sikerült is, hiszen Petruska koncertjére a kávéházban sokan voltak kíváncsiak.

Mivel a Somogy Megyei TIT tevékenysége nagyon sokrétű, tudományos előadásokkal is várja az érdeklődőket. – Októberben például vendégül látjuk Bereczkei Tamást, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának dékánját – mondta Horváth Vera Anna. – Ő a gének szerepéről fog előadást tartani.

– Szerencsés helyzetben vagyunk, mert sokaknak szimpatikusak a rendezvényeink, amelyek eddig mindig telt házasak voltak – értékelte az előző évadot Horváth László Árpád, a Somogy Megyei TIT igazgatója. – Vannak állandó segítőink, az egyik Sarkadi Kiss János, aki egy fundamentuma az Irodalmi Kávéháznak és Mihályfalvi László, a Táncsics-gimnázium volt igazgatója is rengeteget segít.

A Somogy Megyei TIT missziójának tekinti az anyanyelv ápolását, ahogyan a tudományos ismeretterjesztést is. Ezért természettudományi versenyeket is szerveznek hetedik és nyolcadik osztályos diákok számára. 2018-ban itt lesz a Teleki Pál földrajz-földtan verseny, a Herman Ottó Kárpát-medencei biológiaverseny és a Hevesy György Kárpát-medencei kémiaverseny megyei döntője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában