Idős kor

2018.01.19. 17:30

Elmaradnak a somogyi nyugdíjak az országos átlagtól

Az átlagos vagy afölötti nyugdíjak esetében megvalósult a kormányzat szándéka a nyugdíjak reálértékének megőrzésére, azonban a legalacsonyabb juttatások esetében nem – állapította meg Nyugdíjasok Szervezeteinek Somogy Megyei Szövetsége az eltelt hét esztendő nyugdíjemelései alapján.

Varga László

Grandfather teaching grandson about money

– 2010-ben üdvözöltük azt a kormányzati szándékot a reálérték megőrzésére – mondta Stikel János elnök. Azonban hozzátette: Somogyban az időskorúak kétharmada átlag alatti nyugdíjjal rendelkezik, – egy tavalyi felmérés alapján tíz főből négy nagyon szegény körülmények között él –, az ő juttatásuk emelése kiemelten fontos lenne.  Stickel János szerinte a kormány is látja a problémát, amelyet a szociális keret fokozatos emelésével igyekszik orvosolni, azonban nagyon sok emberhez nem jut el kellő mértékben a segítség, mivel az alanyi jogon nem jár, és a keret is véges.

A rezsicsökkentésből is kimaradt a kistelepülésen élők jó része, mivel az a szénnel és tűzifával fűtökre nem, vagy csak részben, időszakosan vonatkozott (rezsicsökkentés a tűzifánál). – A nyugdíjemeléssel kapcsolatos alapelv szerintünk az, hogy annak pótolnia kellene azt az összeget, amennyit az infláció kivesz a nyugdíjasok zsebéből – hangsúlyozta, majd számításokkal támasztotta alá azt a véleményét, amely szerint egy alacsonyabb nyugdíjjal rendelkezőnek jobban növekszik a kiadása, mint amennyi kompenzációt kap. – Akinek ötvenezer forint a juttatása, az idei három százalékos emeléssel csupán napi egy tojás árával kap többet, akinek kétszázezer, néggyel. Szerintem a magasabb nyugdíjjal rendelkezők nem szorulnak rá olyan mértékben a többletnyugdíjra, mint a szegény sorban élők –  Stickel János, aláhúzta: a százalékos emelést egyértelműen igazságtalannak tartja a megyei elnökség.

Megítélése szerint ugyanakkor üdvözlendő volt az a kormányzati szándék is, amely az alapvető élelmiszerek áfáját csökkentette, tapasztalatai alapján azonban úgy véli: a rövid ideig tartó árcsökkenés után visszaálltak a régi árak, sőt nem egy alapvető élelmiszer ma már többe is kerül. Ugyanakkor kifejezetten pozitívnak tartotta az elnök a nyugdíjprémiumot. – A huszonnegyedik órában vagyunk, hiszen az ismert okok miatt a nettó bérekhez viszonyítva is folyamatosan csökkennek a nyugdíjak, az alacsonyabb juttatásban részesülőknek pedig a jövőben esélyük sem lesz a felzárkózásra. A gazdaság jelenlegi állapota szerintünk lehetővé tenné a kérdés megnyugtató rendezésére – mondta. Azt tartanánk jónak, ha jelentősebben növekedne a minimálnyugdíj, emeléskor pedig mindenki ugyanakkora összeget kapna. – Egyáltalán nem biztos ugyanakkor, hogy az általunk javasoltak lennének a kizárólagosan jó megoldások, hiszen nem mi hordjuk a bölcsek kövét a zsebünkben, ezért is kellene egy asztalhoz ülni valamennyi érdekelt szakmai szervezetnek és kialakítani közös álláspontot az ügyben. Hisszük, hogy van jó megoldás, csak jó szándékkal meg kell találni – összegzett Stikel János.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában