tanuló autó

2018.09.24. 20:00

Futószalagról gördült az iskolába az új verda

Egy új és modern gépjárművel gyarapodott a Kaposvári Szakképzési Centrum Eötvös Loránd Műszaki Szakgimnáziuma. Egy Ford típusú személygépkocsit kaptak, amelyet tanulmányozva megtanulhatják az autószerelő tanoncok a 2018-as modell működését, összetételét.

Góz Lilla

– Ez egy 48 éves Ford Taunus 1970–ben készült – mondta el Reiter Antal. Az Eötvös szakiskola mérnök tanára egy autószerelő műhely előtt a földbe süllyedve találta a gépkocsit szélvédő nélkül és a váltóból egy bodzafa nőtt ki. Közel tíz év alatt újította fel, hozta rendbe. A hétfői rendezvényen a Taunus utódjával egy 2018–as Ford Mondeo modellel is találkozhattak a tanulók.

– A Ford Karrier Program 2017 őszén indult, amely keretében eddig nyolc iskolával működünk együtt. Somogyban elsőként hoztunk gépjárművet oktatási intézménynek – mondta el Kiss Zoltán, regionális alkatrész és szerviz értékesítési vezető. Hozzátette: egy 1,5–ös új technológiákkal ellátott gépjárművet azzal a céllal adták át, hogy a tanulók már az iskolában megismerkedhessenek a 21. századi technológiákkal.

– Eddig csak alkatrészek álltak rendelkezésre a gyakorlati órán, most ez az autó nagy segítség lesz a modernebb technikák megismerésében – fogalmazott az egy autószerelő tanonc.

Gelencsér Attila, országgyűlési képviselő köszöntőjében elmondta: a negyedik ipari forradalmat éljük, amelyben az innováció óriási szerepet tölt be, a megújulásokat a tanulóknak is le kell követniük.

– Egy jó szakma közel annyit ér, mint egy diploma, de hogy ez tényleg annyit érjen, a gyakorlati életben használható tudásra van szükség. Amikor a gazdaság szereplői az iskolapadban találkozni tudnak a tanulóval, az a siker garanciája lehet – tette hozzá Gelencsér Attila.

Weimann Gáborné, a Eötvös Loránd Műszaki Szakgimnáziuma igazgatója nagy örömmel vette, hogy intézményükben a legmodernebb technológiákkal felszerelt autóval gazdagodhattak.

– Eddig alkatrészeink voltak csak, de ez az autó szenzáció, nagyon kevés iskolának áll rendelkezésére. Közel száz autószerelő tanulónk gyakorlati oktatását segíti majd a gépjármű – tette hozzá Weimann Gáborné.

– Az országban negyedikként, Somogyban pedig elsőként kaphattuk meg az autót, amelyet a jövő szakemberei tesztelhetik, megtanulhatják az autószerelés és a járműipar alapjait – mondta el Csiba Ágota. A Kaposvári Szakképzési Centrum főigazgatóját diákjaik egy mini próbakörre is elvitték az iskola aulájában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában